Sport

2016.09.28. 14:40

Kicserélődött a társaság: A Szent Benedek alakulata a dobogót célozza meg az NB II-ben

Balatonfüred - A női röplabda NB II tavalyi bronz-érmesénél, a Szent Benedek Balatonfüred együttesénél az új évadban is komoly célokért dolgoznak majd.

B. Virág Rita

A füredi együttes a nyáron alaposan kicserélődött, a fővárosi játékosok többsége visszaigazolt Budapestre. A helyükre régi-új ismerősök érkeztek. Így például Jezerniczky Tímea, aki az élvonalban játszott évekig, most Kaposvárról igazolt a tóparti együtteshez. Erdősi Gréta a szombathelyi NB II-es gárdától érkezett, ő az utánpótlás- nevelésből is kiveszi a részét. Molnár-Pintér Eszter szülési szabadságából tér vissza a pályára és a Szent Benedek színeibe. Gyenesdiásról sikerült leszerződtetni Vasvári Esztert és Vasvári Zsófiát. Az utánpótlást erősíti majd Tóth-Lakics Petra és Sebestyén Flóra is.

Az eddigi edző, Komáromi Móric szakosztályvezető lett, a helyét a korábbi másod-edző, a kiváló szakember, Fehér Tibor foglalta el. Az utánpótlásedzők munkáját a rutinos feladó, Vukov Gabriella segíti majd.

A Szent Benedek Balatonfüred alakulata (szemben Dordzsceren) idén is fellépne a dobogóra  Archív fotó: Penovác Károly

- A célunk, hogy a tavalyi bronznál jobb eredményt érjünk el - szögezte le Fehér Tibor, a Szent Benedek vezetőedzője. - Szerencsére Balatonfüreden kiváló körülmények között dolgozhatunk, és a város, illetve a klub elképzelései összhangban vannak egymással. Szeretnénk a női röplabdát minél magasabb szintre emelni, ennek érde-kében sport tagozatos osztályt indítottunk a Szent Benedek középiskolában, ahol a fiúk kézilabdáznak, a lányok pedig röplabdáznak.

A gárda augusztus végén kezdte meg a felkészülést egy remek csapatépítő programmal: a lányok kipróbálták a megyében is egyre népszerűbb golfot. A nyári szünet alatt napi két edzéssel kezdődött meg a munka, majd szeptembertől heti négyszer tréningezik a gárda. A bajnokság október második hetében indul, várhatóan megyei rang-adóval, Veszprémben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!