Sport

2016.09.29. 16:10

Először otthon a pápai csapat

Pápa, Veszprém - A férfi kosárlabda NB I/B-ben két fiaskó után mindenképpen javítana mérlegén a bajnokság egyik favoritja, a Hoya Pannon Egyetem Veszprém. A Pápai Kosárlabda Club először lép pályára hazai közönsége előtt.

B. Virág Rita

A Veszprém az MTK ellen idegenben, majd ugyan hazai pályán, de zárt kapuk mögött kikapott az Oroszlánytól is, ami, bár nem sokon múlt, mégis bosszantó vereség volt. Mérész Csabáék ezúttal Budafokon bizonyíthatnak, és ha azt a játékot nyújtják vasárnap 17-kor, amit tudnak, könnyen megszerezhetik első győzelmüket a bajnokságban.

- A múlt héten már láttam olyan, pozitív dolgokat, amikbe a jövőt illetően lehet kapaszkodni; ha szabad azzal jönnöm: javuló formát mutattunk - mondta Mérész Csaba vezetőedző. - Ahogy korábban, most sem törődünk a tabellán elfoglalt besorolásokkal, azzal, hogy ki az esélyes. Most hiába áll a budafoki gárda sokkal jobban, mint mi, nyerni szeretnénk náluk.

Jó hír a csapatnak, hogy a korábban bokasérüléssel bajlódó Kámán Tamás már egészséges.

A pápai kosarasok (Szanati a labdával) először játszanak pénteken hazai pályán, a Baját 18 órától fogadják Fotó: Penovác Károly

A Pápai Kosárlabda Club az előző fordulóban, amely hivatalosan a második volt, először lépett pályára a bajnokságban. Vajda József tanítványai a Bonyhád otthonában szenvedtek 92:68-as vereséget.

- Még nagyon szezon eleji formát mutattunk, de remélem, a Baja ellen már jobban muzsikálunk - hangsúlyozta Vajda József, a PKC szakvezetője. A tréner kitért arra, idén több új játékost is be kellett építeni, rengeteg új figurát, taktikai elemet tanultak, s az összhang kialakításához bizony idő szükséges.

- Pénteki ellenfelünkről tudni érdemes, hogy a csapat magja évek óta együtt játszik. Nyáron ráadásul rutinos és ponterős játékosokkal erősített Kecskemétről, viszont az idei szezonban még nincs győzelme. (Az első körben hazai pályán 60:61-re kikapott a TF-től, majd Budafokon 93:74-re maradt alul - a szerző). Biztos vagyok benne, hogy a Baja mindenképpen javítani szeretne, de mi is győzelemre törünk, mert hazai pályán lelkes közönségünk előtt nem tudunk más eredményt elképzelni - fogalmazott Vajda József.

A pápaiak közül a vádlijával kínlódó Kálmán biztosan pályára lép majd, csak az a kérdés, mekkora terhe-lést bír a korábbi klasszis irányító.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!