f1

2016.10.11. 16:57

Fernando Alonso 2020-ig a McLarennél?

A pletykák szerint már tárgyal Ron Dennisszel a hosszabbításról

Vámosi Péter

Fotó: McLaren

A hazai futamán a Honda Suzukában a McLaren partnereként eléggé leégett. Az istálló húzóembere Fernando Alonsonak komoly erőfeszítésébe telt a 16. helyen beérni a célba. Jenson Buttonnak meg meg kellett elégednie a 18. hellyel. Ahelyett, hogy a pontokért harcoltak volna, a Sauberrel és a Manorral küzdöttek.

Az angol csapat fellépése Japánban aggodalomra ad okot. Alonso akér el is veszítheti az érdeklődését a Forma-1 iránt. A büszke spanyol többször is hangoztatta már, hogy először megnézné, hogy mire megy az új szabályok adta autóval majd, és utána dönt csak a jövőjéről. Amennyiben az új konstrukció kellő vezetési élményt is ad, akkor marad, ha nem, akkor lehet hogy kiszáll a száguldó cirkuszból.

A McLarennek épp ezért ez a megoldása, hogy Jenson Buttont megtartották alternatívának, arra az esetre, ha Alonso lépne, és megunná ezt az egészet. Ennek ellenére most a legújabb pletykák már arról szólnak, hogy Alonso megkezdte a tárgyalásokat arról, hogy mi legyen 2017 után. Látták ugyanis 2005/06 világbajnokát komoly tárgyalásban Ron Dennisszel, illetve Jost Capitoval. A Marca konkrátan így írta le az esetet: Sötétedés után a McLaren ideiglenes létesítményében a felek összeültek beszélgetni. Úgy értesültünk, hogy a McLaren szeretné Alonsot 2020-ig alkalmazni, pont azért hogy együtt térjenek vissza a sikereikhez, és újra naggyá váljon a csapat és a versenyző is.

A Mercedes ásza Nico Rosberg nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2017 után Alonso lelépjen. A bajnoki tabellát jelenleg vezető pilóta elmagyarázta egy interjúban hogy miért: "Már akár nyugdíjba is vonulhat, hiszen egy olyan pilóta aki sok győzelmet szerzett. Biztos vagyok benne, hogy neki már nem elég az, ha tizedik helyezésekért küzdhet csak..."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!