f1

2016.10.11. 16:51

Visszavonulásával Massának segített Schumacher

A brazil versenyző két eseményt emelt ki, ami leginkább meghatározta karrierjét

Tajthi Andrea

Fotó: LAT Photographic/Williams

Felipe Massa nemrégiben bejelentette, hogy visszavonul, legalábbis a Forma-1-től. Nem lesz azonban egyszerű számára, hogy búcsút intsen az F1-nek.

"Három lehetőségem van." - mondta a 35 éves versenyző az olasz La Gazzetta Sportivának. "A WEC, a DTM és a Formula E. Átgondolommajd, mit akarok."

Mindemellett Massa szeretne továbbra is aktív szereplője lenni a Forma-1-es paddocknak.

"El fogok menni pár futamra, cégeket képviselve, és tévés kommentátorként." - mondta.

A brazil két igazán emlékezetes eseményt emelt ki karrierjéből. Egyik az első hazai, interlagosi győzelme, a másik pedig mikor 2006-ban, Monzában, Michael Schumacher bejelentette visszavonulását.

"Az ő döntése volt, de tudom, hogy azért is tette, hogy nekem lehetőséget adhasson." - nyilatkozta Massa. "Michaellel néha hűvös tudott lenni, de ha kedvelt téged, akkor olyan volt, mintha a bátyád lenne. Találkoztam a fiával, Mickkel is, aki már most nagyszerű fiú, hatalmas szíve van."

"Nem egyszerű elviselni azt, ami vele (Michael) történt."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!