Kultúra

2016.10.11. 19:20

Könyvtárt öleltek

Baracs - Az országos könyvtári napok keretében szerveződött az Öleljük át a könyvtárat című program, amely Guinness rekord-kísérlethez csatlakozott.

Horog László

Október 7-én 17 órakor az ország számos településén a benevezett községek olvasói ott voltak a könyvtáruk előtt, és jelképesen átölelték az intézményt az összefogást, összetartozást megjelenítve. Baracson negyvenen, gyerekek, felnőttek és idős emberek jelentek meg a felhívásra. Közös akciójukban mindannyian kifejezték, fontos számukra, hogy a településeken legyen olyan hely, ahol élhetnek kulturális igényeikkel.

Negyvenen fogták meg egymás kezét a baracsi könyvtár jelképes átölelésénél. Középen kék ruhában az intézményvezető Gárgyán Attiláné, mellette balra a legtöbbet olvasó Pfeffer Zsüliett Fotó: H. L.

Az összekapaszkodók között ott volt a baracsi könyvtár egyik legnagyobb rajongója is. A tizenkét éves Pfeffer Zsüliett például arról híres, hogy hetente öt-hat könyvet elolvas. A tudásvágyát azonban ez még mindig nem elégíti ki, mert tagja a dunaújvárosi könyvtárnak is. Sőt! Az iskolai órán való olvasgatás lebukási veszélye sem tántorítja el a könyvektől. Rajta biztosan nem múlik a könyvtár szeretete, ahogy azon a negyven emberen sem, akik pénteken részt vettek a rendezvényen. Az átölelő akció után Bebesi Mercédesz és Bebesiné Kocsis Rózsa kézműves agyagkollekciójából nyílott kiállítás a könyvtár emeleti galériájában. Dísztárgyak, tárolók és használati kerámiák tízéves alkotói tapasztalatai öltött testet a bemutatott darabokban. Ezen a héten, péntekig lehet a kézműves kerámiákat megtekinteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!