Kultúra

2016.10.12. 09:49

Fókuszban a bíróság - fotópályázat

Az Országos Bírósági Hivatal Fókuszban a bíróság címmel fotópályázatot hirdetett amatőr fotósok részére, immáron harmadik alkalommal.

FMH

A pályázat  nyílt, a  műveket három kategóriában  várják  november 8-áig,   mind a szervezet munkatársaitól, mind az állampolgároktól.  Az első kategória az ügyfélközpontú bíróságra fókuszál, ideértve  például  az ügyfélcentrumokat, a  bírósági ügyfélszolgáltatókat, a gyermekmeghallgató szobákat, panasznapokat. A második kategória a tárgyalótermekről, berendezésekről szól, míg a harmadik a bíróságokon található műkincsekről, egyedi bútorokról,   festményekről, tárgyi emlékekről.

A Székesfehérvári Törvényszék valamennyi épületében lehetőséget biztosít a pályázók számára fényképfelvétel elkészítésére. Biztonsági és adatvédelmi okból azonban a fotózni szándékozóknak  igényüket név és időpont megjelölésével a [email protected] e-mail címen előzetesen jelezniük kell és írásbeli visszajelzést követően lesz lehetőségük a képek elkészítésére.

A pályaműveket   az Országos Bírósági Hivatal Kommunikációs Osztályán (1055 Budapest, Szalay utca 16.) kell benyújtani. Az országos eredményhirdetés várhatóan  december első felében lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!