Hírek

2016.10.12. 10:28

Befejeződött a nyomozás a Sárváron tomboló szurkolók ügyében!

Tizenötször több szurkoló jött Győrből, mint azt a rendezők várták, közülük aztán négyen balhéztak is. Az eset még áprilisban történt.

Budai Dávid

Nem várt nézőszámmal kezdődött el a Sárvár FC és az ETO Futsal Kft. csapatai közötti NB III-as labdarúgó-mérkőzés április 9-én Sárváron. Az előzetes tájékoztatáshoz képest közel tizenötször több győri vendégszurkoló volt kíváncsi csapata játékára, akik közül a 19 éves M. Bence, a 22 éves K. Bence és a 28 éves P. Zsolt már a mérkőzés elején, illetve a játékidő közben agresszív magatartást tanúsított: pirotechnikai eszközöket, valamint különböző tárgyakat dobáltak a játéktérre. A nyomozók megállapították továbbá, hogy a 26 éves V. I. Áron a mérkőzés alatt több alkalommal jogosulatlanul lépett be a játéktérre; a 30 éves H. Gergely pedig a nézőktől elzárt vendégöltözőkben járt engedély nélkül.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a csoportosan, sportrendezvényen elkövetett rendbontás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a Sárvári Járási Ügyészségre vádemelési javaslattal megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!