Kultúra

2016.10.12. 14:50

Könyvbemutatók, zenés estek a Nobel-díj bejelentés előtt és után

DH-összeállítás - Tegnap kezdődött a hazai irodalmi élet egyik legnívósabb fesztiválja, a Margó, ahol számor neves szerző várja majd az olvasóközönséget.

Dunaújvárosi Hírlap

A legnépszerűbb kortárs magyar szerzők, mások mellett Grecsó Krisztián, Dragomán György és Nádas Péter is szerepelnek október 12. és 16. között Margó fesztiválon, amelyet Budapesten, a Kazinczy utcai Teslában rendeznek meg a CAFe Budapest fesztivál keretében.


Grecsó Krisztián több fronton is ott lesz a Margó fesztiválon Fotó: DH-archive

A kortárs irodalom legfrissebb termését bemutató fesztiválon 55 program, köztük dedikálások, beszélgetések, könyvbemutatók, családi és zenei programok, valamint most először könyvvásár is lesz. A rendezvényen 23 kiadó várja őszi kínálatával az érdeklődőket, a szervezők közleménye szerint Erdős Virág, Varró Dániel, Tolnai Ottó és Garaczi László új kötetei is a fesztivál sikerkönyveinek ígérkeznek.


A Kistehén alapítója Kollár Kelemencz László zenészként lép majd fel

A Margó már előre teljesen betelt nyitóeseményén, egy nappal az irodalmi Nobel-díj kihirdetése előtt, az olvasókkal együtt ünnepelte az Emlékiratok könyve megjelenésének 30. évfordulóját Nádas Péter. Megtalált terek címmel Tolnai Ottó estet rendeznek, Szabó T. Anna Törésteszt című felnőtteknek írt novelláskönyvével érkezik, a 60 éves Garaczi Lászlóval pedig Németh Gábor fog beszélgetni új kötetéről.

A fiatal olasz szerző, Alessandro Mari Nagyon is emberi remény című, a lengyel Joanna Bator Szinte éjsötét, míg a román sikerszerző Radu Tuculescu Öregmama történetei című könyvét mutatja be a közönségnek.

A Zeitgeist című programon Grecsó Krisztián, Hajdu Szabolcs és Palya Bea lép fel, Dragomán György a francia Jean Matternnel beszélget. A rendezvény több programja is megemlékezik Esterházy Péterről, csütörtök este például Ruszthi Zsolt ... a mindiget javítom örökkére című filmjében láthatja a közönség Berlinben felolvasni, a Római-parton sétálni vagy a nappalijában betegségéről nyilatkozni a nyáron elhunyt írót. Az esten túl a diákok és más érdeklődők rendhagyó irodalomóra keretében ismerkedhetnek meg Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat című kötetével.

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára a Litera Szigorúan titkos című meghívásos pályázatára érkezett szövegekkel, többek között Bereményi Gézával, Kemény Istvánnal és Grecsó Krisztiánnal emlékeznek. Az esten az Anima Sound System zenél, a házigazda Máté Gábor lesz. A Litera.hu olyan művek alkotására írt ki pályázatot, amelyek 1956 ügynökeinek aktáiba kínálnak betekintést a szépirodalom eszközeivel. Az irodalmi portál születésnapját is ünneplő, regisztrációhoz kötött esten derül ki az is, ki kapja idén a Litera-díjat. A Margó FM, az irodalmi fesztivál hangoskönyv-alkalmazása szintén megemlékezik 1956-ról: az emlékévhez kapcsolódva klasszikus forradalmi szövegekkel frissül az applikáció, a fesztiválon pedig zenés mozgóképes fényinstallációban színészek adják elő Ágh István, Faludy György, Fejes Endre, Illyés Gyula, Nádas Péter, Márai Sándor és Örkény István műveit. Vasárnap este adják át második alkalommal a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, amely mellé félmillió forint, angol nyelvű próbafordítás és kiemelt média- és kereskedelmi támogatás is jár.

Ekkor osztják majd ki a 150 ezer forinttal járó Budapest a fiatal tehetségekért program különdíjat is. Az átadó után kezdődik a Rájátszás nevű zenés-verses program, amelyen Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Kemény István, Kollár-Klemencz László és Szűcs Krisztián áll színpadra.

A Margó-díj egy magyar irodalmi díj, amit 2015-ben alapított a Margó Irodalmi Fesztivál a Könyvesblog szakmai együttműködésével.

A Margó-díj magas szakmai presztízzsel bíró elismerés, a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti.

A Margód-díj a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.

55 program: dedikálások, beszélgetések, könyvbemutatók, családi és zenei programok, könyvvásár is lesz

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!