Szombathely

2016.10.12. 18:25

Márton és Mária - Kiállítás és emlékező szentmise Rómában

Róma - A Magyarok Nagyasszonyának Ünnepére népes küldöttség - köztük a szombathelyi önkormányzat delegációja - érkezett hazánkból Rómába az elmúlt hétvégén. Ezzel egy időben nyílt meg a Szent Márton nyomában című kiállítás, amelyet Szombathely polgármestere, dr. Puskás Tivadar nyitott meg.

Október 8-a a Magyarok Nagyasszonyának Ünnepe. Ilyenkor arra emlékezik az egyházi világ, hogy Szent István Máriának ajánlotta fel országunkat, az ő pártfogását kérte a nehéz időkre. Ebből az alkalomból idén is nagyszabású ünnepséget tartottak Rómában. A jeles eseményen - a jubileumi Szent Márton Emlékév kapcsán - Szombathely is bemutatkozhatott az olasz fővárosban: a Szent Márton nyomában című vándorkiállítást csaknem egy hónapon keresztül láthatja a közönség a Balassi Intézet Római Magyar Akadémiáján.

- Szent Márton, az Európa-szerte ismert és tisztelt szent 1700 évvel ezelőtt született Savaria városában - emelte ki dr. Puskás Tivadar. - Személyének, példaértékű életének megismerése és széles körben való megismertetése mindannyiunk számára fontos fel-adat. Szent Márton alakja számtalan európai településen közismert. Szent Márton segítő cselekvése és missziós tevékenysége Európa több országát kapcsolja össze. 2016-ban, a Szent Márton Emlékévben több programra is az országhatárokon kívül kerül sor, amelyek egyben az európai keresztény közösséghez való tartozásunkat is hirdetik. A Szent Márton életének főbb állomásait, összesen tizenkét települést bemutató kiállítás anyagát több európai és hazai helyszínre elvisszük. Ezzel azt a küldetésünket teljesítjük, hogy hirdetjük a savariai születésű szent szellemiségét, lelkiségét. Szeretnénk elérni azt, hogy Szent Mártonról mindenkinek szülőhelye, Szombathely jusson eszébe, illetve a városunk nevéről pedig az, hogy Szent Márton szülővárosa. Róma után több helyszínen is látható lesz még a tárlat, hamarosan Zágrábba is eljut a kiállítás - fogalmazott a polgármester.

A magyar delegáció tagjai, Kántás Zoltán, Lendvai Ferenc és Szommer Ildikó jelenlétében dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere és dr. Tóth Tamás atya, a Pápai Magyar Intézet rektora nyitotta meg a Szent Márton nyomában című ismeretterjesztő tárlatot a Római Magyar Akadémián Fotó: Handler András

A szombathelyi küldöttség több programon is részt vett Rómában: dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete fogadást rendezett a Római Magyar Akadémia dísztermeiben, ahol a meghívottak között voltak a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testületet tagjai.

Habsburg-Lotharingiai Eduárd a fogadáson átadta a Szent Péter-bazilikába szóló meghívást. A Magyarok Nagyasszonya szentmisének a főcelebránsa Angelo Comastri bíboros, a bazilika főpapja volt.

A magyarországi vendégek ezenkívül egy bensőségesebb megemlékezésen is részt vettek, amelyet a bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában tartottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!