Régóta egy húron pendülnek

Sokszor meg sem beszéljük előre, mit játszunk, csak nézünk egymásra, Gyuri dönti el, milyen tájegység, stílus következzen. Ő int, és mi belefogunk... - mesélték erről az egységről, a Zsolt utcai közösségi házban, ahol Látrányi Viktória beszélgetett a Tilinkó zenekar tagjaival, abból az alkalomból, hogy a 40 éves együttest Fricsay Richárd-díjjal tüntették ki. Kneifel György, Kneifel Imre, Polgár Zoltán és Juhász Balázs a zene világnapján vette át Fehérvár rangos elismerését.

A közönség nagy örömére a Tilinkó nemcsak sztorizott, hanem muzsikált is a közösségi házban Fotó: Koppán Viktor

Nem, mindez nem érte őket váratlanul - főleg, hogy előtte szóltak is -, de mert a világnapi koncerten egyébként is felléptek, biztosan nem mentek volna az ünnepségre mackónadrágban - viccelt Kneifel Imre. Persze, a közéleti és kulturális szalon beszélgetésén kiderült, ők is úgy érzik: szorosan hozzátartoznak a város zenei életéhez.

Bár koncerteket mostanában kevesebbet adnak, az elmúlt évtizedekben óriási rutinjuk alakult ki az Alba Regia Táncegyüttes kísérőzenekaraként és a szabad táncházi zenélésben. Igaz, a táncházi muzsikálás is háttérbe szorul manapság - hangzott el. Kevesebben mernek, akarnak táncra perdülni, kisebb az érdeklődés, mint a táncházi mozgalom kezdetén, amikor tömegek ropták kimelegedve egy-egy este. De mielőtt búsongani kezdtek volna ezen, megállapították: az éremnek van egy másik oldala is. Például, hogy a népzene, néptánc bekerült a művészeti iskolai oktatásba. Ráadásul a Felszállott a páva sikere azt igazolja, hogy a közönség is értékeli az együttesek munkáját.

Ha pedig azt akarjuk, hogy ismét tömegeket vonzzon, újra és újra tanítani kell a hagyományokat, Kneifel Imre Kodályt idézte: Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.

Polgár Zoltán azt hozta szóba, hogy a népdal mennyire tisztán, tömören képes mesélni születésről, halálról, szerelemről - minden, az ember életében szükségképpen bekövetkező változásról... Csak érteni kell a kódolt üzenetet. A gyerekeknek időnként el kell magyarázni egy-egy archaikus szót. De van, amire olykor csak finoman lehet utalni, hiszen a legtöbb népdal szövegére rá kellene biggyeszteni a 18-as karikát. Mert az, hogy Komáromi kisleány, vigyél által a Dunán... - felhívás a szerelmi beavatásra, és az Érik a szőlő, hajlik a vessző sem csak mezőgazdasági jellegű közlés , állapították meg a zenészek, akik nem csupán e kódok megfejtésével tették derűssé az estet, hanem azzal is, hogy jópofa sztorikat soroltak a szereplésekről, utazásokról, közös kalandokról.

Megesett, hogy leszakadt alattuk a színpad, de az is, hogy hatalmas szúnyogok telepedtek a kezükre fellépés közben. Kiderült, hogy Kneifel Gyuri sérült ujjal is tud muzsikálni. Ha felszakad a seb, akkor legfeljebb azt énekli: Véres legény, jól megrakd a szekeret...

Juhász Balázs meg arról a sokkról mesélt, amikor ő 89-ben csatlakozott a csapathoz, és addig csak klasszikus muzsikát játszott. A zenekar persze, felkészítette: tudta, mit kell majd játszania. Ám a helyszínen kiderült, Botos József, a táncegyüttes vezetője rendszeresen tart helyzetgyakorlatokat : olyankor a Tilinkónak kell alkalmazkodnia. Így aztán nem csoda, hogy kirázta a hideg, amikor Kneifel Imre rákacsintott: most olyasmi következik, amit még mi sem tudunk .

De kiállta a próbát, és az együttes tagsága azóta sem változott...