Kultúra

2016.10.12. 17:45

Mi éri el az ingerküszöböt? - Nem keseregni, alkalmazkodni kell a megváltozott világunkhoz

Zalalövő – Egy ideje hullámvölgybe került az olvasás, hiszen azt az ingerküszöböt, amit a mobiltelefon, az internet vagy az iPad ad a fiataloknak, nagyon nehéz könyvvel elérni.

Gyuricza Ferenc

Nógrádi Gergely, az egyik legsikeresebb hazai író jelentette ki mindezt, amikor a fiatalok olvasási szokásairól kértük ki véleményét. Mint mondta: a saját gyermekkorához képest alaposan megváltozott a világ, de nem keseregni kell emiatt, hanem alkalmazkodni az új körülményekhez.

– Én is ezt teszem, hiszen folyamatosan járok író-olvasó találkozókra, amelyek különleges kapcsolatot jelentenek a szerző és az olvasó számára is – mondta egy Zalalövőn megtartott rendezvény után. – Az író-olvasó találkozó nemcsak személyesebbé teszi a kontaktust köztünk, de megteremti a lehetőségét annak is, hogy dedikáltathassa a könyvet az olvasó. Egy dedikált kötetet birtokolni egészen más, mint egy olyat, amit nem látott el kézjegyével a szerző. Még száz év múlva is, ha bárki leveszi az addigra már megsárgult, széthulló lapokból álló kiadványt, valószínűleg rácsodálkozik majd a kötetben látható aláírásra. Talán éppen ez fogja a könyvek értékét visszaadni. Egy időben édesapámnak volt is egy különleges szaküzlete Budapesten, a Pannónia utcában. Dedikált könyvek boltja, ez volt a neve, s nagyon sokan keresték, hiszen nemcsak saját köteteit árulta ott, hanem a kortársait is. Dedikált Esterházy és Nádas műveket, s úgy emlékszem, még Nagy Lászlót is szerzett valahonnan.

Nógrádi Gergely hozzáteszi, önmagában persze ez sem elegendő ahhoz, hogy minden emberben felkeltse az érdeklődést az olvasás iránt, de kialakulhat az a réteg, mely számára a könyvek továbbra is fontosak maradnak. Valami hasonló történik, mint a zenében: ami egykor fősodor volt, az ma már többnyire rétegmuzsika, amit az igényes zenekedvelő hallgat. Az olvasás terén ez a változás úgy megy végbe, hogy a többség átpártol az internet és a mobiltelefonok kínálta virtuális valósághoz, a könyvolvasás pedig csak egy szűkebb réteg kiváltsága marad, amely számára az is egyfajta lélektani momentum, hogy gyűjti a sorozatokat, vagy olyan közösséghez tartozik, mint a Moly, azaz az irodalomkedvelők virtuális társasága.

– Éppen emiatt hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek az említett találkozók elegendőek ahhoz, hogy megéljek a köteteimből – folytatta az író. – Nekem is két hivatást kell ahhoz vinnem, hogy a családomat el tudjam tartani, de így is azok közé a szerzők közé tartozom, akiknek nincs joguk panaszkodni. A többiek mélyen alulfizetettek.

Nógrádi Gergely beszélt a saját munkáiról is. Mint mondotta, miután elnyerte a Jude Pavarotti díjat, illetve tavaly Európa legjobb kántorhangjának választották, az éneklés miatt az írás kissé a háttérbe szorult, de így is volt munkája bőven. Most jelent meg a Vujity Tvrtko-val közös sorozat újabb kötete, ami a Minden határon túl címet kapta. A sorozat a televíziós újságíró riportjaiból készül, így értelemszerűen a kötetek is az ő neve alatt jelennek meg, ám megírásukban Nógrádi Gergely is közreműködik.

– Emellett elkészültem két újrameséléssel, illetve megjelent egy hittankönyvem, s hamarosan készül egy második is – folytatta az író. – Hamarosan egy felnőtteknek szóló könyvvel is jelentkezem, még tavaly jelent meg a 15 novellát tartalmazó Hátborzongató históriák, most ennek a folytatásaként a Megható históriákkal jelentkezem, ez egy romantikus történetgyűjtemény lesz. A két kötet között annyi csak a kapcsolat, hogy a bennük szereplő novellák mindegyikének van valamennyi valóságalapja. Egyidőben én is a sajtóban dolgoztam, rengeteg riportot készítettem, és az ott felgyűlt élményekből táplálkozik ez a két kötet. Az első az élet kemény dolgaival, a mostani pedig a boldogsággal foglalkozik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!