Sport

2016.10.13. 15:50

Kéne pár pont - A meglepetéscsapattal fognak játszani

Veszprém - Az esélytelenek nyugalmával léphet pályára a VLS Veszprém az NB III-as labdarúgó-bajnokság tizenegyedik játéknapján. A szombati ellenfél ugyanis, nem más lesz, mint a listavezető Érdi VSE.

Bényi Kálmán

Tíz forduló elteltével, még győzelem nélkül áll az újonc VLS csapata. Az előző héten kimondva- kimondatlanul a három pont megszerzésének reményében utaztak el a veszprémi fiúk Tatabányára.

- A Komárom-Esztergom megyei csapat szemszögéből hasonló volt a mérkőzés forgatókönyve, mint a kilencedik játéknapon, az Érd ellen lejátszott találkozójuknak. Az előző mérkőzésükön, és ellenünk is egy kontrából sikerült bevenniük az ellenfél kapuját. Az előnyüket pedig, mindkét esetben masszív, jó védekezésüknek köszönhetően a végső hármas sípszóig megtartották. - kezdte étékelését Lantai Balázs a bakonyiak szakvezetője, majd kifejtette: - Az általam felvázolt összehasonlítással, csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy milyen kiegyensúlyozott a harmadosztály mezőnye, és az a játék, ami bravúrt hozott a listavezető otthonában, az az egyik sereghajtó ellen csak éppen elégséges a győzelemhez.

A Veszprém (piros mezben Simon Benjámin) holnap ismét hazai környezetben próbál javítani
Fotó: Penovác Károly

Összességében a találkozóról elmondhatom, hogy mezőnyfölényünket és emberelőnyünket sem tudtuk gólra váltani, és végül, ellenfelünk egy kontratalálattal otthon tartotta mindhárom bajnoki pontot.

Nincsenek könnyű helyzetben a megyeszékhely labdarúgói. Soron következő két bajnokijukon a listavezető érdiekkel, majd a második helyezett csornaiakkal kell szembenézniük, és begyűjteniük a lehető legtöbb pontot.

- Az előbb, már utaltam arra, hogy milyen kiegyenlített a pontvadászat. Hát most már mi is szeretnénk beleszólni az alakulásába. A leendő ellenfelünk a bajnokság meglepetéscsapata, teljesen más célokkal vágtak neki az NB III-nak, mint a végső győzelem. Nagyon jól indultak és a siker, sikert szült. Tele vannak önbizalommal, amit nekünk lelkes, koncentrált játékkal kell majd ellensúlyoznunk. A maródiak listájára lassan nem fér pár játékos Dobsa, Domján, Burcsik, Böröczky, Krepsz, és Kókány játékára sem számíthatok. A gondjainkat félre téve, hazai pályán, mindenképpen bravúr eredménnyel szeretnénk megörvendeztetni szimpatizánsainkat. - zárta mondandóját Lantai mester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!