Sport

2016.10.13. 15:00

Az Alba Fehérvár két győzelemmel indította a bajnokságot Székesfehérvár

Székesfehérvár - Két sikerrel kezdte a szezont az Alba, amely szerdán a Falcót verte. Szombaton a MAFC vendégei.

Horog László

Mindig a végén kell a mérkőzést megnyerni, ami előzőleg történik, az másodlagos. Mondják gyakran a sportban tevékenykedők, és igazuk is van. Az értékes gondolatsor szerdán este is bejött az Alba Regia Sportcsarnokban, ahol a vendég Szombathely nagyszerű ellenfél volt, gyakorlatilag végig irányította a találkozót, mégis vesztesen hagyták el a parkettet. Mert a lefújás előtti pillanatokban remekül harcoló és biztos kézzel tüzelő Alba Fehérvár jobb volt.


Justin Edwards volt a Fehérvár második legeredményesebbje Fotó: Koppán Viktor

Azért így lényegesen jobb rajtolni a bajnokságban. Egy éve két vereséggel kezdte az idényt a Fehérvár, egylabdás meccsen, az utolsó pillanatokban veszített előbb itthon a ZTE, majd a Körmend ellen. Most fordítva indították a szezont - szurkolóik nagy örömére - két győzelemmel.

Vasárnap Zalában, három nappal később hazai pályán győztek Dzunic Branislav tanítványai. Mindkétszer a végjátékban kerekedtek felül. A fehérváriak szakvezetője reálisan értékelte a történteket.

- Ha a Szombathely nyeri a találkozót, ugyanúgy megérdemelte volna a győzelmet, mint mi. Ugyanis a mérkőzés jelentős részében csak futottunk az eredmény után, meglehetősen rövidek voltak azok a periódusok, amikor mi domináltunk, szerencsére a végjáték nekünk sikerült jobban. Nagyon harcoltak, küzdöttek a játékosok, ez hozta meg a sikert. A csapatmunka diadala volt ez a győzelem. Fontos, hogy már a második találkozónkat nyerjük meg a végjátékban, ez mindenképpen jó jel, mutatja, hogy jó döntéseket hozunk a lefújás előtt. A lepattanózásban azonban feltétlenül javulnunk kell, hiszen ebben nagyon megvertek bennünket. A győzelemnek természetesen nagyon örülök.

Szombaton 17.30-kor a MAFC vendége az Alba, jövő szerdán Lisszabonban lépnek pályára, az Európa Kupában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!