Életmód

2016.10.18. 09:16

Miért sós a vérünk és miért áll vízből az emberi szervezet zöme? (x)

Már általános iskolában megtanulhattunk a biológia órán, hogy a szervezetünk nem csak, hogy képtelen megfelelő mennyiségű folyadék nélkül működni, már maga az élet sem alakulhatott volna ki a Földön víz nélkül. Arra kérdésre azonban, hogy miért sós a vérünk, már gyerekkorunkban, az első néhány hasra esés után kíváncsiak vagyunk. Lássuk, miért olyan fontos a víz és a só megfelelő mennyisége, hogy megőrizzük egészségünket.

Szervezetünk 67%-a vízből áll – és itt a szoros kapcsolat: sós vízből. A vérplazma folyamatos 0,7-0,9%-os konyhasótartalma biztosítja számunkra, hogy optimálisan működjön a testünk. Miért pont ennyi? A vérben lévő állandó sótartalom mennyisége – az orvostudomány szerint – egészen az őslényekig vezethető vissza: amikor az első élőlények elhagyták a tengert fejlődésük során, még kb. ennyi lehetett a tengerek sótartalma is. Ez az arány ma már 5%-ra emelkedett.

Miért fontos akkor mégis, hogy megfelelő mennyiségű sót vigyünk be a szervezetbe?

Egy normál testsúlyú ember testében kb. 70g nátrium-klorid (konyhasó) van. Ennek fenntartásához átlagosan napi 4-5g sót javasolt fogyasztani – ám manapság ez a mennyiség elérheti napi szinten a 12-15g (!!!) sót is, ami hosszútávon már lehet káros az egészségre: kialakulhat a magas vérnyomás, szív és érrendszeri panaszaink lehetnek, súlyosabb esetekben gyomorfekély illetve reumás megbetegedések jöhetnek létre, továbbá bizonyos anyagcserezavarok miatt is a túlzott sófogyasztást teszik felelőssé – írja a deuterium-aqua.hu.

A megfelelő mennyiségű és minőségű sófogyasztás azonban igen pozitív hatással van a szervezet működésére (a teljesség igénye nélkül): a só tisztítja a légzőszervrendszert, természetes antihisztamin asztmás illetve hörghurutos rohamok esetén, optimalizálja a vesék működését, illetve túlzott izzadás esetén pótol bizonyos ásványi anyagokat a szervezetben.

Mint már említettük, az emberi szervezet fő alkotó eleme a (sós) víz. De mégis hol található az a 67% a testben?

A víz számottevő része sejtjeinkben található, a sejteken kívüli vízmennyiség pedig a nyálkahártyában, illetve testnedveinkben tölti be szerepét: ilyen testnedv a nyál, a könny, a vizelet, az izzadság, különböző emésztőnedvek és természetesen a vér. A megfelelő folyadékfogyasztás ezért az alapvető élettani folyamatok lejátszódásához nélkülözhetetlen: javítja a vérkeringést és a vér összetételét – melynek hatására vérünk hatékonyabban szállítja az oxigént illetve a tápanyagokat, segíti az anyagcsere folyamatok lejátszódását, illetve bármennyire is érdekes, a megfelelő mennyiségű folyadék hozzájárul testünk optimális hőmérsékletéhez is.

Igyekezzünk tehát megfelelő mennyiségű cukor- és adalékanyagmentes folyadékot fogyasztani (min. 1,5-2,5 litert naponta) és kerüljük (már amennyire manapság lehetséges) a túlsózott élelmiszereket is (sósmogyoró, csipszek, kolbászok, mirelitek, kész öntetek stb.) – néhány új szokás bevezetésével és egy kis odafigyeléssel könnyedén élhetünk sokkal egészségesebb életet!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!