Hírek

2016.10.20. 12:07

Egy kenyér áráért megtudhatjuk, visszatekerték-e a kocsi kilométeróráját?

Budapest-Fehérvár – Mivel a legtöbb négy évesnél idősebb autóról van már a műszaki vizsgákon regisztrált és bárki által lekérhető kilométeróra-adat, a remények szerint egyre kevesebb értelme lesz az óra-tekergetésnek.

Házi Péter

Az ország minden részébe kerülhettek visszatekert kilométerórájú autók attól a nemrégiben lefülelt észak-magyarországi bandától, amelynek tagjai nem csak a külföldről behozott autók áfájával trükköztek, hanem bizony az óraállásokkal is. Elsősorban nem egy ilyen banda lebukásától várható a használtautó piac tisztulása, hanem talán attól, hogy 2012 januárjától már minden műszaki vizsgán rögzítik az adott autó kilométeróra állását.

Ez az adat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisába kerül. Éppen úgy, mint az adásvételek esetében: ha eladjuk az autónkat, akkor sem ússzuk meg, hogy a futásteljesítményt ebben az adatbázisban rögzítsék. Ebből kiindulva a Magyarországon 2012 előtt üzembe helyezett autók mostanra már legalább két műszaki vizsgán túl vannak, azaz legalább két lekérdezhető óraállási adat a rendelkezésünkre áll.

Amint a megyei kormányhivatal járási hivatalától megtudtuk, a járművek kilométeróra-állását a kormányablakokban, okmányirodákban is lekérdezhetjük. Ennek díja 1250 forint. Idén mindössze ketten éltek a lehetőséggel, ugyanis a magyarorszag.hu honlapról ezek az adatok elektronikus úton is elérhetőek. (Amíg erre csak a kormányablakokban volt lehetőség, évente félezernél is többen kérték ezt helyben.) Autónként 275 forintért adják ki az óraállásokat, de eljárásonként legalább 625 forintot kell fizetnünk. A lekérdezéskor az ügyfél az összes rögzített kilométeróra-állásról és azok rögzítésének időpontjáról kap adatot, feltéve, ha azok a nyilvántartásban szerepelnek. Ez a lehetőség természetesen csak a hazai utakon futott autók esetében jelenthet segítséget, egy frissen behozott kocsinál könnyen lehet, hogy még a határ előtt átállította egy hacker a digitális kilométerórát...

Minden bizonnyal a négy éve történt szigorítás is közrejátszik abban, hogy az ország legnagyobb használtautó portálján a korábbi átlagos, 128 ezer kilométeres futásteljesítmény mostanra 178 ezerre nőtt, azaz az eladók a valósághoz egyre jobban közelítő adatokat vallanak be. Továbbra is gyanús viszont, hogy a magyarok számára lélektani határt jelentő százezres futásteljesítmény alatt valamivel, tehát olyan 95-99 ezer kilométerrel kiemelkedően sok autót kínálnak, de egy hasonló kiemelkedő számadat figyelhető meg  150 és 200 ezer kilométer alatt valamivel.

Az általunk megkérdezett autószerelők szerint egyébként „ránézésre”, azaz a motor szétbontása nélkül nem egyszerű megállapítani még nagyjából sem, hogy mennyi kilométert pakoltak be az általunk kinézett autóba. Az mondjuk legyen gyanús, ha egy negyvenezer kilométerrel árult autón teljesen új féktárcsák vannak, mert hatvan-hetvenezer kilométer körül szoktak ezek csereéretté válni. A túl szép, túl új  kormánybőrőzés is gyanús: lehet, hogy a cafatokban málló műanyagot akarják ezzel elfedni. Van olyan kocsi, amiben akár nyolc helyen, többek között a slusszkulcsban is rögzül az óraállás, ám ha egy hozzáértő a központi számítógép adatait is átírja, akkor szinte lehetetlen kiolvasni a valós futást. A legjobb hozzáállás tehát az egészséges gyanakvás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!