Hírek

2016.10.25. 15:54

Nem terjeszkedhet tovább a Falco

A Falco-ügy legújabb fejleményeiről számolt be dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője.

Cseszkó Tamás

A rendkívüli sajtótájékoztatón a képviselő emlékeztetett: állandó mérőműszert és szűrőberendezést követeltek a szombathelyi lakosok a vállalattól. - A Falco korábban feltételekhez szabta a szűrőberendezés felszerelését. Augusztusban fordult a kocka, ez idő tájt jelentették be, hogy megváltozott a szemléletük, többek között a petíciónak köszönhetően. Ekkor arról is tájékoztatták a közvéleményt, hogy október 1-jéig felszerelik a mérőműszert, és amennyiben a jogi feltételek rendelkezésre állnak, megvalósulhat a szűrőberendezés megépítése. Október 20-án megkapták az illetékes hatóságtól a szűrőrendszerre vonatkozó építési engedélyt, tehát a jogi feltételek immár adottak. Amikor jogerős lesz az építési engedély, haladéktalanul neki tudnak látni az UTW technológia megvalósításának. Dr. Hende Csaba egyúttal bejelentette: egy nappal később a Vas Megyei Kormányhivatal elutasította a gyár kapacitásbővítésre vonatkozó kérelmét. A hivatal levegőtisztasági, zajvédelmi és közegészségbiztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezte az újabb gyártósorok létrejöttét.

- Azt kérjük, hogy állja a szavát a vállalat, hiszen azt ígérték, hogy feltételek nélkül megvalósítják a szűrőberendezést - mondta dr. Hende Csaba, aki szerint jelenleg úgy tűnik, a petíció mindkét pontja megvalósulni látszik. - Jelenleg is zajlik a mérőműszer hitelesítése, immár semmi nem akadályozza a Falcót, hogy megépítse a legkorszerűbb berendezést.

Kántás Zoltán, a városrész képviselője kiemelte: a legutóbbi közgyűlésen döntöttek arról, hogy folyamatos ellenőrző mérést is végezzenek a gyár területén. - Ennek köszönhetően folyamatosan lesznek pontos információink Szombathely környezetterhelésére vonatkozóan - hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!