Sport

2016.10.28. 18:35

A veszprémi kosarasok újra nyerő szériában vannak

Veszprém - A leg-utóbbi, bonyhádiak elleni mérkőzésen ugyan hullámvölgybe kerültek, de így is sikerült nyerniük.

Piltman-Horváth Barbara

Az már a felkészülés eleje óta nem titok, hogy a Hoya-Pannon Egyetem kosárlabdacsapata ismét legalább az NB I/B nyugati csoportja első négy helyének valamelyikét tűzte ki célul, a szezon előtt pedig még elhangoztak év végi dobogós álmok is.

Mérész Csabának (balra) egyre könnyebb a dolga, ahogy javul a csapat. Helmeczi András (fehér) jól beilleszkedett a gárdába Fotó: Penovác Károly

A valóság ezzel szemben arcul csapásként érte mind a szurkolókat, mind a játékosokat, rettentő nehezen tudták felvenni a ritmust a játékosok, ráadásként pedig a nyitás előtt pár nappal a Blaskovits fivérek távoztak. Lászlót nyáron igazolta a Hoya, de szerződést bontottak a rajt előtt a felek, így a már korábban a klub alkalmazásában álló testvére, Balázs is odébbállt. Nem csoda hát, ha zsinórban két vereséget is összeszedtek, előbb idegenben az MTK ellen, majd hazai pályán az Orosháza múlta őket felül.

Az október aztán már győzelmeket hozott magával, elindult a csapat egy meredek lejtőn, de szerencsére fölfelé. Néha még látszik a játékosok közti összeszokatlanság, de a tapasztaltabbak tudják segíteni a fiatalokat. Előbb a Budafokot, majd a TF-t, végül a múlt héten hazai pályán a nagy rivális Bonyhádot gyűrték le, most pedig készülhet a PVSK-Kronosz Kiadó, mert sikerre éhes gárdával találkozik hétfőn ötkor, Pécsett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!