120 perc egy sorozatgyilkossal – Csak 18 éven felülieknek!

Kovács Péter sorozatgyilkos, mégpedig az a típus, aki kéjvágytól vezérelve öl. Természetesen fiatal nőket. Az általa elkövetett gyilkosságsorozathoz kötődik a korabeli magyar bűnüldözés egyik legnagyobb szakmai hibája, egy ártatlan személy elítélése is. Ismerős a történet? A martfűi rém sztoriját Sopsits Árpád a hetvenes évek végén hallotta először, akkor még élt az az ügyvéd, aki védte az ártatlanul elítélt embert. Akkoriban esély sem lett volna egy film megvalósítására, hiszen a szocialista rendszer nem termel ki sorozatgyilkosokat, az csupán „a rothadó Nyugat ópiuma”. Az ötlet, hogy kell egy film, az új évezred idején merült fel ismét, aztán sok minden miatt, de főleg produceri és forgatókönyvírói veszekedés, na meg a szokásos pénztelenség okán csak most, november 7-én ülhettünk be a moziba egy kicsit borzongani. A premier előtti vetítésre is csak azért mertünk vállalkozni, mert biztosítottak róla: a rendező már úton van, hogy mindent megmagyarázzon. Így hát nagy várakozással terpeszkedtem el a Savaria mozi kamaratermében, elvégre nem hiába virít ott a 18-as karika a plakáton, ráadásul felkészítettek, hogy a film megtekintését semmilyen korosztálynak sem ajánlják a sokkoló képkockák miatt.

Sopsits Árpád nagyon tudatos rendező. Miután megunta a hercehurcát, elhatározta, maga írja meg a filmet. A film végül csaknem 800 millió forintot és ötven forgatási napot emésztett fel. Megérte. A rendező tényleg mindent megmutat, olykor azt is, amit nem is akarunk látni. Hogy miért? Mert amit nem mutatunk meg, az nincs. Olyan, mintha szalvétával fognánk meg a kiskanalat, azt pedig én nem szeretem – fogalmazott a rendező. A film első változata több mint háromórás lett, ezt kellett aztán feszesre vágni, így lett kétórás. Ha pedig láttuk volna a filmet október 10-én a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon, akkor bizonyára feltűnt volna, hogy az a változat még másfél perccel hosszabb volt. Hiába, egy rendező nehezen engedi el gyermeke kezét, még ha az egy rém is.

A film a megtörtént események és a fikció mezsgyéjén mozog, sőt rajta jár. Vannak dolgok, amelyek a rendező fejében léteznek csak, és vannak, amelyek valóban megtörténtek. Hogy melyek ezek, azt a nézőre bízza Sopsits Árpád, és nemcsak a magányos nézőre, aki a sötétben kaparássza a széktámlát, hanem arra is, aki személyesen rákérdez a rendezőnél.

A filmeket többféleképpen lehet kategorizálni. Jómagam két kategóriára mindig rákérdezek: egyszer nézős vagy sem, popcornos vagy sem? Nos, ez a film simán többször nézős, és egyáltalán nem popcornos. Igaz történet, kétórás terjedelem, csodaszép képek. Nagyjából ennyit lehet elmondani jó szívvel egy filmről annak, aki azt nem látta. Így ahelyett, hogy belefolynánk a dramaturgia, a vágások, az utalások és a szándékosan ejtett hibák taglalásába, jöjjenek a kulisszatitkok.

A film hét főszereplője nyolcvan színészből került ki. Másképpen fogalmazva: a négy hónapig tartó válogatáson minden 11. volt a befutó. És hogy mennyire volt megterhelő a forgatás lelkileg? Mint kiderült, a rendező folyamatosan instruálta a legbrutálisabb jeleneteket is, nem hagyta, hogy a színészek belecsússzanak a szerepbe.

Ezt persze a néző nem veszi észre, hogy miért nem, az már legyen a rendező, az operatőr és a hét hónapig tartó vágás dolga, na meg persze a színészeké. Akik mind profik voltak, olyan profik, akik azzal a szemükkel sírnak, amelyikkel a rendező kéri tőlük. Igaz, Sopsits Árpád szeret amatőrökkel dolgozni, most azonban ezt nem engedhette meg magának, ugyanis a filmezés - és különösen ez a film - drága dolog. Fél óra csúszás: félmillió forint. A film világa hamisítatlan ötvenes évek végi hangulatot áraszt, könnyen kitalálható, ez sincs ingyen. Például a filmben látható hetven méter hosszú cipőgyári csarnok berendezése korhű gépekkel iszonyú pénz volt, mint ahogyan az elszáguldó kamu-vonat is sokba került, a villanásnyi technikai trükk hathetes munkába és 4 millió forintba került.

A rém rémtettei, a zaklatott nyomozás, a főszereplőkkel vont önkéntelen párhuzamok és az ötvenes évek szűrt levegője szépen hömpölyög a vásznon, beszippantja a nézőt. A martfűi rém jó film lett. Hangulattal, remek sztorival, szigorúan 18-as karikával. Amikor arra utalok, hogy olyat is megmutat a film, amit talán nem is akarunk látni, az nem véletlen. Sopsits Árpád puszta kézzel fogja meg a kanalat, és felkavarja vele a néző lelkét. November 10-étől a rém beköltözött a mozikba, kavartassa fel a lelkét ön is!