Sport

2016.12.05. 20:55

Ezüstérmesek lettek az irányítók!

Székesfehérvár - Nemcsak az irányításában hatékonyak az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának dolgozói, hanem a pályán is bizonyítottak, és a tavalyi arany után idén a második helyen zártak.

Káldor András

A Magyar Labdarúgó Szövetség tizenhárom megyei igazgatóságának dolgozói, elnökségi és bizottsági tagjainak részvételével kétnapos tornát rendezett a Fejér Megyei Igazgatóság. Az MKOSZ edzőcsarnoka adott otthont a mérkőzéseknek, a résztvevők három, egyenként négyes csoportban küzdöttek a továbbjutásért a selejtezőkben. Fejér megye csapata a C jelű csoportban 5-3-ra legyőzte Szabolcs-Borsod megyék közös együttesét, majd a folytatásban ugyan 3-1-re kikapott Pest megye válogatottjától, de az utolsó meccsen bebiztosította továbbjutását, Győr-Moson-Sopron megye 2-0-as legyőzésével. A helyosztókon előbb Tolna megye csapatát győzték le 7-3-ra, utána ismét a győriekkel találkoztak, ezúttal 3-2-re nyertek ellenük. A döntőben azonban Komárom-Esztergom megye jobbnak bizonyult, és 4-1-re legyőzte a rendező válogatott csapatát.

Kulcsár Attila (Fejér megye, narancs) a  győriek elleni meccsen  Fotó:Koppán Viktor

- Igazán jól sikerült az idei torna, a kollégák visszajelzéseikben kizárólag a dicséret hangján szóltak a szervezésről és a rendezésről - emelte ki Schneider Béla, az MLSZ Fejér megyei igazgatója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!