Sport

2016.12.06. 16:15

MEGYEI I - Értékelések a szezon zárása után

Fejér megye első osztályú labdarúgó-bajnoksága csapatainak trénereit kértük arra, hogy az őszi idényzárás után vonjanak mérleget csapatuk őszi szerepléséről.

Káldor András

Négy kérdésre vártuk a választ a szakemberektől:

1. Mi volt a célkitűzés, mi valósult meg ebből?

2. Hogyan tekint vissza erre a szezonra? Mivel volt maradéktalanul elégedett, mi az, amiben feltétlenül javulniuk kell a jövőben?

3. Kik voltak azok, akikkel elégedett, kik tehettek volna többet a csapatért?

4. Hogyan tovább, mikor indul a felkészülés, lesznek-e változások a keretben?

 

12. Mezőfalva - Horváth Csaba vezetőedző: - Nyáron érkeztem a csapathoz, és úgy érzem, hogy egy kicsit későn. Abból a szempontból, hogy egy olyan csapatot kaptam, akiket örököltem. Nagyon célirányosan igazolni ekkor már nem lehetett. Az elnökség a középmezőnyt célozta meg, hiszen az előző idényben ott végzett a csapat (a 8. helyen - a szerk.). Megpróbáltuk ezt a tartani, de voltak változások a csapatban, és nagyon fiatal gárda jött össze. Tele vagyunk 18, 19 és 20 éves játékosokkal, ők alkotják a keret nagy részét.

Menetközben kiderült, hogy ez egy felnőtt osztály, és nem minden tekintetben tudunk ennek megfelelni. Nem volt ideális a sorsolásunk sem, hiszen az elején mindjárt olyan csapatokat kaptunk, akik nálunk sokkal előrébb tartanak, és más kondíciókkal dolgoznak. Természetesen bíztunk abban, hogy azért utolérjük magunkat, és javítani tudunk a helyezésünkön. Ez az idény végére össze is jött a kezdeti botlások után, és kiegyenesedtünk. Igazán semmivel nem voltam elégedett, mert mindig próbálom a maximumot kihozni a csapatból, de persze mindenképpen pozitívum, hogy annyi megpróbáltatás után a végére felálltunk.

A sorozatos vereségek ellenére a csapatnak végig volt tartása, és az utolsó öt meccsen bebizonyítottuk, hogy nekünk nem a tabella végén van a helyünk, és ez a társaság sokkal többre hivatott. Nagyon nem akarok kiemelni senkit, egy-egy mérkőzésen voltak jó teljesítmények, igazán tartósan talán Bozóki Dávid volt az, aki egyenletesen, jól játszott. Január közepén kezdenénk a felkészülést, remélem, hogy zömében egyben marad a csapat, mert rengeteget kellene gyakorolnunk ahhoz, hogy ezek a fiatalok előrébb lépjenek. Látjuk a gondjainkat, a legnagyobb problémánk a támadószekcióban van, ide szeretnénk majd igazolni.

13. Velence - Czakó András vezetőedző: - Amikor megkeresett engem Kiss Tibor elnök, akkor arról volt szó, hogy kilenc játékos marad a régi csapatból, és ehhez jön még kilenc új szerzemény, és az ifiből ketten-hárman csatlakoznak a kerethez. Ehhez képest, ahogy teltek a napok a későbbiekben, számomra elég folyamatosan derült ki, hogy nem marad senki azok közül, akik megígérték. Egyre több játékost kellett hozni, lényegében huszonkettőt. Akkor már körvonalazódott, hogy nem az első három helyért, hanem a középmezőnyért fogunk játszani. A bajnokságnak egy teljesen összeszokottságot nélkülöző csapattal vágtunk neki, voltak jobb, voltak nagyon rossz meccseink. A szezon végére alakult ki a csapat arca, amely arra elég, hogy a középmezőny végéhez tartozzunk. Szerintem ennél több nincs ebben a társaságban.

A sereghajtó piros mezes Aba-Sárvíz FC vezetése és játékosai bíznak a bentmaradásban  Fotó: Kricskovics Antal

A sikertelenség a fiatalokat megviselte, az idősebbek pedig már nem tudtak annyit hozzátenni. Amennyiben ebben az összetételben maradunk, akkor jó lenne ugyanígy felállni, persze ehhez az is kell, hogy a sérülések, eltiltások elkerüljenek bennünket. Volt néhány játékos - Németh Zsolt, Harmati Imre, Metzger Péter -, akikkel elégedett voltam. Nagyon hiányzott a csapatból Gál-Gerlach Dávid, aki sérüléséig a legjobb teljesítményt nyújtotta. Több dologgal azonban egyáltalán nem, gondolok itt a játékvezetésre, mert más mércével mértek bennünket, mint a többi csapatot. Ezt azért merem bátran állítani, mert sokszor ugyanazért a szabálytalanságért, ugyanaz a játékvezető egészen mást ítélt, mint ellenünk. Taktikailag kellene nagyon sokat fejlődni, illetve bizonyos posztokon nem megye egyes szintű játékosok játszanak. Nem tudom, mi lesz a folytatásban, tervezünk ugyan változásokat a keretben, két-három poszton feltétlenül erősíteni kellene, főleg kapus, belső középpályás és góllövő posztokon. Az elnök azt mondta, hogy december 20-áig eldől minden. A tervek szerint január 17-én, Baracskán kezdenék a felkészülést, öt edzőmérkőzés van lekötve fővárosi csapatokkal.

14. Pátka - Takács Viktor vezetőedző: - Az értékelés előtt kicsit visszakanyarodnék az előző évhez. Akkor az első öt helyezés körül határoztuk meg a céljainkat, és senki nem várta el tőlünk, hogy feljussunk. Mivel sikerült ezt kiharcolni, így egyértelműen az volt a cél, hogy a klub első megye egyes évében próbáljunk meg bennmaradni. A jelenlegi helyezésünket nézve ez teljesült, de azért nem vagyok maradéktalanul elégedett ebben a fél szezonban. Mondtam is az idény elején, hogy minket várnak kiesőnek a lehetőségeink miatt, de én többet várok a csapattól, mert tudom, hogy mi van a brigádban.

Az első hét forduló azonban megtépázta az önbizalmakat, hiszen másfél évnyi szárnyalás után az első hat helyezettel találkoztunk, és sorra vereséggel záródtak ezek a mérkőzések, kivéve a Gárdony elleni összecsapást. Ezt fel kellett dolgozni, hiszen a csapat nagy része most debütált a megye egyben. Arra alapoztam, hogy előrébb végzünk, hogyha a mérkőzések első félidei tabelláját nézzük, akkor a 9. helyen állnánk, de mégis a 14.-ek vagyunk. Ez azt mutatja, hogy az erőnlétünk nem megfelelő, vagy a koncentrációnk nem tart ki a meccs végéig, vagy a kispadunk nem elég erős.

Erre a három tényezőre kiemelt figyelmet fordítunk majd a felkészülés alatt. Sajnos sokszor még a fejekben volt a hétvégi meccs, nem léptünk túl rajta, ezen, feltétlenül változtatni kell a jövőben. Szükséges lenne megerősítenünk a keretet, megvannak a kiszemeltek, már csak azért is, mivel az utolsó fordulóban mindössze három cserejátékosunk volt, az ifi, az öregfiúk és a Pátka II csapatából Ettől függetlenül ennél több van ebben a csapatban! Személyesen megbeszéltem mindenkivel az évzárón, hogy kivel voltam elégedett, illetve elégedetlen, de nem szeretném nevesíteni őket, ez a jobb, ha a csapaton belül marad. Január 10-én kezdjük a felkészülést, benevezünk a téli műfüves tornára, és mellette még szeretnénk több edzőmeccset lekötni. Négy-öt játékossal kellene megerősíteni a keretünket, eddig senki nem jelentette be, hogy távozna.

A sötétkék mezes Velence csapatának nem ment az ősszel, a Martonvásártól is 7-1-es vereséget szenvedtek hazai pályán
Fotó: Kricskovics Antal

15. Lajoskomárom - Simon János megbízott edző: - Bár szezon közben vettem át a csapatot, tisztában voltam a célkitűzéssel. Az év végi biztos bentmaradás lett megfogalmazva, félévkor ettől egy pontra vagyunk, így nincsen nagy vész. Kevés pontot szereztünk ugyan, de a bentmaradásra a lehetőségek adottak. Sajnos döntően meghatározta az őszi szereplésünket, hogy rengeteg sérült játékosunk volt. Így került sor a 16 esztendős kapus Barabás József bevetésére is, aki rendkívül ügyes, és fiatalsága ellenére jól teljesített, bár értelemszerűen kevés még a rutinja. Emellett a munkahelyi és iskolai elfoglaltságok miatt az edzéslátogatottság eléggé esetleges volt, így jóformán csak vasárnap számíthattam több labdarúgóra.

Többek között erre is fogható a sikertelenségünk, bár egyetlen győzelem, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen (3-1 - a szerk.) helyére tette a csapat motivációját. Elsőként, mivel nem ismertem a csapatot, arra törekedtem, hogy legyen stabilitása, elsősorban a védekezés megszervezésére, a területek lezárására. Úgy érzem, hogy mindez sikerült, függetlenül attól, hogy az Iváncsa ellen beleszaladtunk egy nagyobb különbségű vereségbe. Elöl viszont a góllövéssel hadilábon álltunk. Személyekre bontva nem szeretnék kiemelni senkit, főleg azért sem, mert a felkészülésben én nem vettem részt. Egy csapat vagyunk, együtt sírunk és együtt nevetünk. Egészen biztos, hogy jelentősebb változások várhatóak a keretben, hat játékos bejelentette, hogy nem folytatja nálunk. Hárman elmennek, hárman pedig abbahagyták. Ez óriási törést
jelent, megpróbálunk igazolni, legalább egy fél csapatra való játékost kell hozni. Komoly vérveszteséget jelent házi gólkirályunk, Tanárki Mihály és Molnár Viktor, illetve Boda Béla távozása.

Január derekán kezdjük a felkészülést, a tervek szerint két teremtornán, valamint a műfüves bajnokságban fogunk elindulni. Mozgalmas tél vár ránk, nagyon sok feladatunk lesz!

16. Aba-Sárvíz FC - Bor József Dezső vezetőedző: - Egy feljutó csapatnak a legfontosabb célja a bennmaradás. Csapatunkban abai, illetve abai nevelésű játékosok szerepelnek, velük szeretnénk a kitűzött célt elérni. Az őszi szezonban ez nem sikerült, de azért dolgozunk, hogy tavasszal teljesíteni tudjuk a legfontosabb célt, a bentmaradást. A tavasszal a játékosok véleményét is kikértük a licenc beadásakor, valamint az első osztályba nevezéskor. A bajnokság kezdetére azonban lényeges változás történt a keretben, két fő eligazolt, egy játékos megsérült, egy futballista külföldön tartózkodott, egy focista pedig családi gondok miatt nem állt rendelkezésre. Ők öten a bajnokcsapat kezdőjátékosai voltak. Ezután az edzői feladatok ellátásával Lakk Pétert bíztuk meg.

Köszönet a játékosoknak, akik az igen nehéz őszi időszakban vállalták ezt az embert próbáló feladatot az abai labdarúgásért és csapatért. Javulni főleg az edzésmunkában és az edzéslátogatottságban kell. Viszont munkahely mellett amatőr játékosként ez nem egyszerű feladat. Erre csak nagyon elhivatott játékosok lehetnek képesek. A bajnokság első harmadában az élcsapatokkal játszottuk, sajnos pontot nem tudtunk szerezni. A 6-10. forduló között állt össze igazából a csapat, öt mérkőzésen 8 pontot szereztünk. A bajnokság utolsó harmadában sérülések, munkahelyi elfoglaltság, létszámgondok gátolták az eredményes szereplést. Az ősz folyamán azok a játékosok, akik pályára léptek, képességük és tudásuk legjavát nyújtották. Technikai, taktikai tudásuk, a megyei első osztályú rutin hiányzott több játékosnál. Egyénileg mindenki kicsit többet tehetett volna a csapatért, az edzésmunka és a mérkőzésen nyújtott teljesítmény területén. Aba város labdarúgásának szüksége van egy jó megyei első osztályú csapatra, melyben abai fiatalok szerepelnek. Az elkövetkező időszak szervezeti és személyi változásai segítséget nyújthatnak a tavaszi sikeres szakmai munkához. Ehhez szükségünk van minden abai labdarúgó, sportvezető és támogató segítségére. A csapat a felkészülést január 10-én kezdi, benevezünk a téli műfüves bajnokságra, a tavaszi idényben minden abai játékosra számítunk.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!