Sport

2016.12.10. 16:56

Izgalmas, kemény meccsel búcsúzott a Vidi

Az OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó bajnokság 19. fordulójában nem tudott nyerni a Videoton FC a Szombathelyi Haladás vendégeként, de így is az élre állt a tabellán.

Ferencz Balázs

Nem titkoltan a győzelem reményében utazott Sopronba a Videoton FC. A fehérváriak úgy léptek pályára a Szombathelyi Haladás ideiglenes otthonában, hogy győzelme esetén és a Vasas botlásával a pontvadászat élére áll a téli szünet előtt. Nem is kezdett rosszul Henning Berg alakulata. Jól járatták a labdát a fehérváriak, s a 16. percben a vezetést is megszerezték. Egy gyorsan elvégzett Lazovics szabadrúgás után Anel Hadzic a jobb oldalról küldte a kapu elé a labdát, Marko Scsepovics pedig zseniális mozdulattal, három méterről gurította a labdát a hosszú sarokba, 0:1. A gól után is lendületben maradt a piros-kék egylet, birtokolták a labdát és szép támadásokat vezettek. Géresi ziccerben hét méterről a kapu mellé helyezett, majd Hadzic csúsztatta a bal kapufa mellé a labdát. Még fordulás után is a Videotonnak volt komoly lehetősége a gólszerzésre, Géresi egy csel után Lazovicsot hozta játékba, akiek lövését Gyurján bravúrral hárította. A Haladás egyre agresszívabban, keményebben játszott, s helyenként durva , s alattomos szabálytalanságokkal törte meg a Vidi lendületét. Nem egyszer használták a könyöküket is Iszlaiék. Már helyzetekig is eljutottak a hazaiak, ráadásul az 57. percben Gaál 17 méteres szabadrúgása után a labda utat talált Kovácsik kapujába, a fehérvári kapus kicsit benne volt a gólban, 1:1. Az egyenlítő találatot követően is a fehérvári futballoztak fölényben. A 72. percben Lazovics szögletéből Vincíus fejelhetett 8 méterről, nem sokkal kerülte el a labda a felső lécet. Nem sokkal később Scsepovics ugratta ki remek ütemben Lazovicsot, aki jobbról kissé kisodródva centerezett, de Géresi lekésett a labdájáról.

A 82. percben Vad II játékvezető is főszereplővé vált. Lazovics előbb sárga lapot kapott mert gyors szabadrúgással próbálta gólhelyzetbe hozni Feczesint, aki egyébként kapuba is talált, azonban a bíró visszarendelte a labdát, majd a megismételt pontrúgásból 18 méterről tekert a jobb sarok felé a szerb támadó, Gyurján a levegőben úszva védett. A hajrá a Haladásé volt. Egy kontrából indulva lesgyanús helyzetben közeledett a fehérvári kapu felé a Hali, végül Halmosi 10 méterről teljesen zavartalanul fejelhetett, Kovácsik jól helyezkedett. Újabb Haladás-kontra indult a 87. percben, Iszlai egyedül maradt, de 20 méterről a bal kapufa mellé lőtt. A fehérváriak elkeseredetten rohamoztak, de a szélről beívelt labdákat rendre elrendezték a hazai védők.

A 93. percben szépen játszották át a Vidi védelmét a szombathelyiek, Iszlai löbbölte a labdát a védők mögé, Halmosi az alapvonalról gurított vissza, de Gaál elől szögletre mentettek a fehérvári hátvédek. Maradt az 1:1, s mivel a Vasas kikapott, a Honvéd pedig nyert, hármas holtversenyben, jobb mutatóival a Videoton FC telel a bajnoki tabella élén.

Szombathelyi Haladás-Videoton FC 1:1 (0:1)

Sopron, 2000 néző. Vezette: Vad II István.

Haladás: Gyurján - Schimmer, S. Wils, Hegedűs, Bosnjak - Jagodics, Iszlai - Kovács L. (Kiss T., 46.), Rácz B. (Kiss B., 93.), Halmosi - Gaál. V.edző: Mészöly Géza

Videoton: Kovácsik - Nego, Vinícius, Stopira, Szolnoki - Pátkai, Juhász, Hadzic - Géresi (Feczesin, 78.), Lazovics, Scsepovics. Vezetőedző: Henning Berg.

Gól: Gaál B. (57.) illetve Scsepovics (16.)

Sárga lap: Halmosi (31.), Kiss (61.), Hegedűs (76.), Jagodics (90.) illetve Stopira (56.), Hadzic (59.), Lazovics (81.), Scsepovics (83.), Szolnoki (88.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!