Sport

2016.12.10. 20:00

Sikeres szezont zárt a Viktória

Évzáró bankettet tartott a női labdarúgó NB I második helyén telelő Viktória FC együttese.

Pum András

Remek szezonon van túl a szombathelyi csapat, a bombaerős FTC mögött és a szintén jó erőkből álló MTK előtt a tabella második helyén tanyázik. Ráadásul a vasiak bejutottak a Magyar Kupa elődöntőjébe, ahol a Fradi vár rájuk. Érthető tehát, hogy a héten jó hangulatú évzáró bankettet tartottak.

Balogh Henrietta a csapat nevében megköszönte a támogatást Fotó: Unger Tamás

- Régen állt már ilyen előkelő helyen ebben az időszakban csapatunk - mondta Kiss Tamás, a Viktória szakosztályvezetője. - Nagyon remélem, hogy a nyári banketten a bajnoki vagy a Magyar Kupa-serleg közül legalább az egyik itt lesz az asztalunkon. Köszönöm a lányok egész éves hozzáállását és bízom a hasonlóan jó, sikeres folytatásban.

- A csapat nevében szeretném megköszönni azt a rengeteg háttérmunkát, amit a stábtagoktól, a vezetőktől kapunk - mondta a szombathelyiek belső védője, Balogh Henrietta. - Minden csak egy szavunkba kerül és már-is teljesül - ezt mi eredményes játékkal honoráljuk. Nem elégszünk meg az eddigi eredményekkel, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a bajnoki és a Magyar Kupa döntőjébe kerüljünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!