Életmód

2016.12.11. 13:20

A derűs élet nem korfüggő - Legyünk bátrak az öltözködésben, de fontos a mértéktartás

A mai fiatal nyugdíjasok már alig hasonlítanak egykori nagyszüleikre. Egyre inkább rájönnek, hogy a nagymamasággal sem kell magányba, szürkeségbe temetkezni.

Tóth B. Zsuzsa

Az év végi ünnepek közeledtével azért a ruhapróba közben gyakran kérdezik önmaguktól, hogy Illik ez még? Erről beszélgettünk Peszlen Mária életmód-tanácsadóval.

- Mintha lelassult volna ez a folyamat. Az egykori nagymamák ebben a korban sokkal idősebbnek tűntek, a mostaniak aktívabbak. A felgyorsult élet mellett nagyobbak a kihívások. Még nagy szükség van rájuk a családban, a civil szervezetekben. Ezt tükrözi az életmódjuk, az öltözködésük. Mára sokat változott minden. Ahogy a fiataloknál kitolódik a családalapítás, a szülés ideje, úgy ma már gyakran hatvan-, hetvenévesen érkezik el a nagymamaság ideje. A régi korokban egyszerűbben öltözködtek a hölgyek, gyakrabban vettek fel sötét, fekete színű holmikat. Bizonyos életkor felett szinte kötelező volt, jellemezve a bölcsességet és a befogadást. Napjainkra a fekete szín megítélése megváltozott, úgy gondolunk rá, mint a depresszió vagy a gyász színére. Akkoriban az sem fordulhatott elő, hogy hosszú, kibontott hajjal jelenjenek meg az utcán.

A hetvenes, nyolcvanas évek kosztümjei újragondolt változatának egyik szép darabja. Modellünk Borsányi Gáborné
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- Ma a fekete színű ruhák mellett a szekrényükben ott vannak az élénk színek is. Igaz, visszafogottabban, a halványabb árnyalatokat képviselve. A nyugdíjas hölgyek egy része figyeli a fiatalabbak trendjeit. Ők úgy érzik, nem kell követniük a régi korok divatját, megszokásait.

- Azonban nem árt, ha tudjuk, hogy mi illik és mi nem ebben a korban. Nem szabad megmutatni már olyan mértékben a testünket, mint azt korábban tehettük, hiszen az adottságaink megváltoztak. Ennyi idősen a szoknya hosszára is figyelni kell, bármennyire szép lába van valakinek. A szoknya térd fölöttinél ne legyen már rövidebb. A sztrecs, testre tapadó ruha nem ildomos, a zártabb dekoltázs előnyösebb. Szilveszterkor se vegyünk fel nagyon kivágott ruhát, és a nadrág ne leggings, macskanadrág legyen, inkább szelíden kövesse a test vonalát. A lényeg minden esetben a mértéktartás. Maradjunk bizonyos határok között, ne lőjünk túl a célon. Véletlenül se ne nevettessük ki magunkat - tanácsolja a szakember.

- Vannak, akik jó karban tartják, ápolják magukat, sokat tesznek fittségükért. Sportolnak, gyakrabban járnak fodrászhoz, nem barátkoznak meg az ősz hajszínnel, rendszeres vendégei a kozmetikusnak. Jól teszik. Ne üljünk otthon magányosan, hiszen sok jó előadáson részt vehetünk, moziba, színházba, uszodába járhatunk. A mozgalmas életet tükrözi az öltözködés is. Harmonikus megjelenésünkkel pedig megítélésünket is megalapozhatjuk - mondta Peszlen Mária életmód-tanácsadó. Hozzátette: - Bár a lélek nehezen fogadja el az idő múlását, annak külső, belső jeleivel meg kell barátkoznunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!