Jó lenne tisztán látni 1956 kapcsán (is)

A felvezetőben említett pályázat két alternatívát kínált a pályázóknak: bemutathatták egy 56-os hős életét, esetleg a leszármazott szemüvegén keresztül, illetve végezhettek helytörténeti kutatást.

– Interjúalanyom nem forradalmárként, hanem gyerekként élte meg az 1956-os eseményeket – hallottuk Somogyi Nórától, aki a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban tanul. – Ebből fakadóan egy falusi kisgyerek látásmódjával írtam le az általa átélt történéseket. Esszém főszereplője, Szabó Gyula jelenleg Murakeresztúron él, arról tudott mesélni, hogy a forradalmi események akkori lakóhelyén, egy Kaposvár melletti kistelepülésen miképpen hatottak az ő és családja sorsára. Felidézte, hogy a Rákosi-érában hogyan működött a beszolgáltatás, milyen lelki és fizikai terrort kellett átélniük a földműveléssel foglalkozó családoknak, illetve 11 évesen személy szerint neki.

Somogyi Nóra Fotó: Szakony Attila

Nóra azt mondta: megtudta tőle, hogy milyen rettegésben éltek az emberek, és hogy a padlássöprések miatt borzasztóan nehéz sorba kerültek családok.

– Persze, minderről tanultunk az iskolában is, és nagyjából volt fogalmam arról, ami akkor történt, a Szabó Gyulával folytatott interjúm során azonban kikristályosodott bennem, hogy az a terror a ma élők által elképzeltnél sokkal, de sokkal rosszabb volt.

Az esszéírás, s legfőképp maga az írás egyébként nem idegen Nórától. Mint mesélte, eddig is szívesen megcsinált minden írásos pluszfeladatot, amit a magyartanára reá bízott. Másrészt naplóírással is foglalatoskodik, de tehetségét eddig még nem tette próbára a mostanihoz hasonló versenyhelyzetben. A Szabadság betűi címmel kiírt pályázat volt az első ilyen megmérettetés – és ezen rögtön 2. helyezett lett, ami igazán kiváló eredmény.

– Nagyon szeretek írni, olyannyira, hogy nekem még szent a kézzel írott levél. Ha ilyet kapok, azt mindig a legnagyobb becsben tartom – árulta el. – Vannak levelezőpartnereim, akikkel egyetértünk abban, hogy a kézzel írott levélnek varázsa van. Nem vagyok az e-mail híve és úgy általában az interneté sem, nekem ezek túl személytelenek. Sokkal inkább én vagyok, amikor a saját kézírásommal adom ki magamból a gondolataimat, adott esetben azt, ami bánt, vagy épp ellenkezőleg, boldogít és örömmel tölt el. Persze, ismerőseim közül sokan különcnek tartanak azért, mert így gondolkozom

Nóra kérdésünkre azt is elmondta: igen fontos számára a magyarsága, ezért minden olyan történelmi esemény érdekli, ami sorsfordító volt a nemzet számára. Így jutott el 1956-hoz.

– Úgy szoktam fogalmazni, hogy én amolyan „valóságalapú” ember vagyok, nem szeretem, ha valaki álomvilágban, rózsaszínű ködben él – szögezte le. – Szeretek a realitások talaján állni. Ezért úgy hiszem, fontos, hogy az emberek minél többet tudjanak meg az igazi 1956-ról, mert sokféle, nem egyszer fals információ éri a hatvan évvel ezelőtti események iránt érdeklődőket az akkor történtekkel kapcsolatban. Megjegyzem, ma szerintem nincs meg az összetartás, ami ’56-ban megvolt, ez abból szűrhető le, hogy rengetegen elmennek külföldre. A forradalom időszakában, vagy azt követően is sokan elvándoroltak innét, igaz, akkor polgárháborús viszonyok voltak. Ma azonban nincsenek ilyenek, tehát lényegesen jobb a sorsunk, mint azoké, akik akkoriban éltek. Ma nincs ok a menekülésre – ha mégis mindenki elmegy külföldre, akkor mi lesz az országgal?!