Életmód

2016.12.21. 14:20

Hogyan éljük túl a karácsonyt?

Nagyon sok ember számára rendkívül várt esemény a karácsony, örömforrás. Viszont vannak emberek, akiknek rémületbe ejtő a karácsony gondolata - mondta el lapunknak Kardos Klára klinikai szakpszichológus.

Forgács Ádám

A veszprémi pszichológus úgynevezett krízisintervenciót végez telefonon: olyan emberekkel beszél telefonon, akik nagyon elkeseredett állapotban voltak, s akiknek nem azzal telik a napjuk, hogy várják a szeretet ünnepét.

- Tudomásul kellene vennünk, hogy sokak számára ez egy örömünnep, vannak azonban embertársaink, akiknek nagyon nehezen megélhető időszak. Különösen a párkapcsolati problémákkal küzdőknek, vagy a magányosoknak, egyedül élőknek.  A kapcsolati problémákkal, konfliktusokkal birkózók gyakrabban keserednek el és jutnak végzetes döntésre. Ebben a helyzetben segíthet, hogy más, esetleg régebbi, jól működő kapcsolatainkat újra élővé tesszük.  A karácsony egy remek lehetőség erre – magyarázta Kardos Klára. Hozzátette: a karácsony ilyen szempontból krízisidőszak.

- A karácsony valódi értéke a figyelem: figyelek a másikra, éreztetem vele, hogy számít nekem,  meghallgatom az igazi igényeit, azt, hogy neki mi lenne a fontos. Ez a nagy ajándékvásárlásokkal szemben kissé háttérbe szorult az utóbbi időben – fejtette ki Kardos Klára.

Arra a kérdésre, hogy civilként mit tehetünk, ha bajba jutott embert látunk, azt válaszolta: ez egy nehéz és nagyon kockázatos helyzet.

- Ha valaki hirtelen kezdeményez, aktívvá válik egy krízishelyzetben talált emberrel szemben,  akkor lehet, hogy pont azt éri el, hogy szinte belekergeti az illetőt az azonnali cselekvésbe. Ez egy rendkívül bonyolult feladat, amit egy civil nem biztos, hogy jól old meg, hiszen a kríziskezelő szakembereket is évekig képzik, készítik fel, hogy miként reagáljon éles helyzetben.

A pszichológus szerint jó, ha valaki nyitott szemmel jár és felismeri, ha valaki segítségre szorul a környezetében.

- A szakma ,,cry for help" segélykiáltáskén ismeri azt a szituációt, amikor a bajba jutott ember jelez, mielőtt végzetes lépésre szánja el magát. Viszont előfordul, hogy akik a jelzést kapják, nem „hallják" meg. A probléma az, hogy legtöbbször a kevésbé fontos dolgokra koncentrálunk, és nem vesszük észre, hogy mellettünk az emberek teljesen reménytelenné válnak, tönkremennek, értéktelennek érzik az életüket, pedig valószínűleg jelzik felénk, csak nem vesszük az adást – figyelmeztetett Kardos Klára.

A Veszprémi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat 24 órában várja a hívásokat a 116-123 és a 88, illetve a 87-es inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 telefonszámon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!