Gazdaság

2016.12.26. 18:20

Ha probléma van az ajándékkal, cseréljünk

Fejér megye - Hiába vásárolunk a legjobb szándékkal, a legnagyobb szeretettel ajándékot a családnak, barátoknak, gyerekeknek, így is becsúszhatnak hibák.

Sebestyén Lilla

Nem elég nagy a pulóver, rosszul nyomtatták ki a képes naptárat, nem működik a robotgép, több vagy éppen kevesebb könyvet kaptunk, mint amennyit rendeltünk.

Mi a teendő? Arra, hogy mit tehetünk az ezekhez hasonlatos helyzetekben, és mire számítsunk a kereskedőktől, a Fejér Megyei Kormányhivatal műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi főosztály fogyasztóvédelmi osztályának osztályvezetője, Czifra-Szabó Judit adja meg a választ.

A kicsi gyerekeknek nehéz rossz ajándékot vásárolni. Minden apróságot értékelnek és kitörő örömmel fogadják a meglepetéseket. A két és fél esztendős Daninak sem volt panasza a kapott játékokra, a mosolya minden pénzt megért a szülőknek, rokonoknak Fotó: Sebestyén Lilla

- Sokszor előfordul, hogy a vásárlást követően egy termék meghibásodik, ilyenkor élhetünk a jótállási, illetve szavatossági jogainkkal. A jótállás lényege: annak időtartama alatt a kereskedő vagy vállalkozás vállalja, hogy a termék kifogástalanul fog működni. Azonban a kötelező, azaz jogszabály által biztosított jótállás nem minden termékre vonatkozik, de a tartós fogyasztási cikkek közül jó néhányra - például hűtőszekrényre, pendrive-ra, kerékpárra - igen. Ha a vállalkozás nem ért egyet a panaszunkkal, az 1 éves időtartamú jótállás ideje alatt neki kell bizonyítania, hogy a termék meghibásodását nem a minőségbeli hiányosság okozta. Az időszak a javítás idejével mindig meghosszabbodik! Létezik szerződésen alapuló, úgynevezett önkéntesen vállalt jótállás is, ilyenkor azért érdemes elolvasni, pontosan mire is vállal garanciát a cég - magyarázza a szakértő.

Ha a termékre nincs jótállás, attól még szavatosság van. Ha a szolgáltatott áru a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak, akkor erre hivatkozhatunk.

- Nem összekeverendő azzal, mikor a fogyasztó a vásárláskor ismerte az árucikk hibáját, ilyenkor ugyanis ezzel nem érvelhet. Viszont egyéb probléma esetén a termék megvásárlásától számított két éven belül élhetünk szavatossági jogainkkal. Ez a szavatosság minden termékre vonatkozik, a zoknitól kezdve a tízforintos gyufáig. Ez esetben fontos a bizonyítási határidő, mert itt 6 hónapon belül a kereskedőnek kell bizonyítania azt, hogy a termék nem volt hibás, például ha a fogyasztó azt nem megfelelően használta, és a ruha mosáskor összement, mert túl magas hőfokon mosták. Ha ezt sikerül bizonyítani a kereskedőnek, akkor mentesül a felelősség alól. Fél év után ez a teher megfordul, és a fogyasztónak kell bizonyítani azt, hogy a termék eleve hibás volt. Ilyenkor a vevőnek kell elvinni a terméket egy független tanúsító szervezethez, ha a vállalkozás elutasítja a panaszát - hangsúlyozza Czifra-Szabó Judit.

Ha a méret nem megfelelő, a kereskedő vagy cég jóindulatára vagyunk bízva a cserét illetően. Persze, akkor sem dől össze a világ, ha nem sikerül karácsony után megszabadulnunk a vásárolt árucikktől. Egészen biztos, hogy valaki a családban nagyon örülni fog neki Fotó: Shutterstock

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján mind a szavatossági, mind a jótállási igények két lépcsőben érvényesíthetők. A fogyasztó elsősorban kijavítást, illetve cserét kérhet. A javítás és a csere közül a fogyasztó választhat, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek aránytalan többletköltséget eredményezne. Abban az esetben, ha a kereskedő sem javítani, sem cserélni nem tud, illetve nem hajlandó, a fogyasztó árleszállítást érvényesíthet vagy elállhat. Elállás esetén a kereskedő köteles visszafizetni a vételárat.

- A kereskedőnek akkor kötelező foglalkoznia a minőségi kifogással, ha a fogyasztó valamilyen dokumentummal (eredeti blokk, számla, jótállási jegy) tudja igazolni azt, hogy a szóban forgó terméket a kereskedőtől vette. Fontos, hogy amennyiben a megvásárolt termék nem minőségi hibás, hanem egyszerűen csak nem tetszik, vagy nem jó a méret, akkor a kereskedő nem köteles visszavenni azt. Ennek ellenére üzletpolitikai szempontokból dönthet úgy a vállalkozás, hogy az ünnepeket követően lehetőséget biztosít az ilyen termékek cseréje, vételárának levásárlásra. Azt, hogy ezt meddig biztosítja az üzlet, csak a saját elhatározásán múlik, ezért érdemes már vásárláskor megérdeklődni, hogy az adott üzletben erre meddig van lehetőség - mondja el a szakember.

 

Ha online vásárol, más a szabály

Czifra-Szabó Judit, a fogyasztóvédelmi főosztály osztályvezetője azt is elmondta, online vásárlás esetén mások a szabályok. A fogyasztók a termék kézhezvételétől számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhatnak a vásárlástól. Ezt a szándékot már a termék kézhezvétele előtt is be lehet jelenteni, így még az esetlegesen későn érkező csomag átvételét megelőzően is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!