Sport

2016.12.27. 15:05

Elkelne még pár tapasztalt játékos a Hévíz SK keretében

Hévíz - Újoncként vágott neki a labdarúgó NB III Nyugati-csoport küzdelemsorozatának a Hévíz SK együttese, amely az ősszel a tizennyolc csapatos mezőny 14. helyén zárt, egyelőre a legjobb kiesőként. Az együttest a 6. forduló után irányító Csáki László vezetőedzővel értékeltük az őszi szereplést.

Kerkai Attila

A Hévíz SK három szezont követően tért vissza az NB III-ba. Két éve ugyan megnyerte a megyei I. osztály küzdelmeit, de akkor az osztályozót elbukta a Váccal szemben. A nyáron ismét megnyerte a megyei bajnokságot, ám ezúttal nem kellett osztályozót vívnia, hiszen azon csapatok közé került a sorsoláson, melyek játék nélkül kerültek fel a harmadik vonalba. A nyáron Lendvai Miklós vezetőedző jelezte, hogy nem marad a csapat élén, hiszen önként kiszállt a futballból, a csapat élére Székely Tibor került, ám az ötödik forduló után szerződése felbontását kérte a klub vezetőitől, akik nem gördítettek akadályt ez elé.

Az együttes irányítását az addigi pályaedző, Csáki László vette át, vele beszélgettünk csapata őszéről.

- Az első öt fordulóban - és ezzel nem kritikát akarok megfogalmazni elődöm irányába - megvolt a lehetőség, hogy több pontot szerezzünk - mondta el kezdésként Csáki László. - Utána sem mondom, hogy minden rendben volt, miután engem kértek fel a munka folytatására, ám meghatároztunk egy másfajta szakmai irányt. A keret összetételéhez igazítottuk az elképzeléseinket. Nagy változások történtek a nyáron a keretben, de látjuk, hogy elkelne még három-négy, rutinos és képzett játékos. A csapatban az ősszel is benne volt a bravúr lehetősége, ezt láttuk. Amennyiben erősödünk, akkor a cél, a bennmaradás elérhető. Az ősszel arra fektettük a hangsúlyt, hogy amire képes a csapat, azt kihozzuk belőle, de nem lenne szerencsés túlfeszíteni a húrt.

- Említette a bravúrokat. Megverték a Kaposvárt és a Csornát is, de akadnak csalódást jelentő meccseik is?

- Valóban, két élcsapatot vertünk meg, melyek szerintem is a bravúr kategóriájába tartoznak. Ugyanakkor az Andráshida elleni megyei derbi csalódás volt, s kellett számomra két hét, hogy megemésszem. Egy góllal kikaptunk, s gyorsan tisztázzuk is: azért nem értettem ezt a vereséget, mert egész héten rendben zajlott a felkészülésünk, a mérkőzés mégsem úgy zajlott le, ahogy azt szerettem volna. Kissé azt éreztem, túl lett hangsúlyozva, hogy megyei rangadó következik és nem tudta a csapat ezt a tétet feldolgozni.

Polareczki Roland lő - a hévízi támadó hét alkalommal vette be az ellenfelek kapuját az ősszel  Fotó: Pezzetta Umberto

- Említette, hogy az első öt fordulóban jöhetett volna több pont is. Csak ennyi maradt az őszben? Illetve azt se feledjük: két játékos, Jánosa Tibor és Pálfi Dávid is kiesett.

- A Sárvár elleni döntetlen és a Komárom elleni idei utolsó meccsünkön elszenvedett vereség is hiányérzet. Ami a kiesőket illeti, amúgy is szűkös volt a keret, az ön által említett játékosok pedig nagyon hiányoztak. Jánosa Tibor kapus egy olyan rutinos és profi mentalitású futballista, akinek a szerepe az öltözőben és a pályán is nagyon sokat jelentett volna nekünk.

- Miként alakul a tavasz, mekkora változásokat tervez?

- A keret szűkössége okán mindenképpen kell erősíteni, de csak annyira, amennyit a lehetőségeink engednek. A dolog még képlékeny, vannak kiszemeltek. Ám azt is el kell mondani: amikor átvettem a csapatot, a klub vezetőivel abban állapodtunk meg, hogy ezt a félévet vállalom. Tudni kell ehhez, hogy van egy főállásom, s emellett a mai NB III-ban nagyon megterhelő még edzősködni is. A futballt szeretem és szeretnék is benne maradni, de még van kérdőjel a folytatást illetően.

 

A HÉVÍZ ŐSZE SZÁMOKBAN

A Hévíz együttese 19 pontot gyűjtött az ősszel, gólkülönbsége 15-21. A házi góllövőlista élén Polareczki Roland áll 7 találattal, őt követi Fujsz Richárd és Pálfi Dávid 3-3 góllal, Kovács György pedig 2-szer volt eredményes. Ami a hévíziek eredménysorát illeti, valóban maradhatott az őszben pár pontjuk, mert négyszer is csak egy góllal kaptak ki (Puskás II, Győr, Csepel, Andráshida), ugyanakkor háromszor nyertek egy találattal (Komárom, Csorna, Videoton II). A legnagyobb különbségű veresége a HSK-nak a III. Ker. TVE-től elszenvedett hazai 0-3, kétszer pedig két góllal győzött (Kaposvár, Veszprém) a csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!