Fél évszázad az atlétikában

Az 50. évforduló kapcsán Kis Károllyal a kezdetekről, a mesterekről, a tanítványokról, valamint a sikerekről beszélgettünk.

- Negyedikes középiskolás voltam, amikor testnevelő tanárunk, Tóth József kivitt minket a Textiles-pályára, és 100 méteres futásban felmérőt végzett az osztályunkban - emlékezett vissza a kiváló edző. - A tanár úr legnagyobb meglepetésére 12,3 másodperc alatt futottam le a 100-at, innen már egyenes út vezetett Varjas Zsigmond atlétaedzőhöz, három héttel később Keszthelyen pedig már részt is vettem az első versenyemen. Körülbelül hat évig versenyeztem kisebb-nagyobb sikerekkel. Megyei megmérettetéseken, országos bajnokságokon indultam 800 és 1500 méteren.

Kis Károly 1966 októberében sétált le élete első atlétikaedzésére, négy évvel később, 1970-től már edzősködött. Az azóta eltelt közel fél évszázad alatt rengeteg sportoló fordult meg a kezei alatt, közülük sokan remek eredményeket, szép sikereket értek el

- 1970-től aztán a versenyzéssel párhuzamosan belekóstolt az edzői pályába is.

- Igen, mivel én voltam a rangidős és a leglelkesebb, 1970-ben Zsiga bácsi kérésére átvettem egy csoportot. Tehetséges gyerekek kerültek a kezeim alá, közülük egy év múlva már hat versenyző ért el helyezést országos bajnokságon, nagy örömömre a későbbiekben is jöttek az eredmények. Az elmúlt 46 évben 64 országos bajnoki címmel büszkélkedhetnek a tanítványaim, több mint 110 második és 96 harmadik helyezést szereztek, közülük 37-en a címeres mezt is magukra ölthették. Kiemelni senkit sem szeretnék, a gyaloglókra, a futókra, a dobókra kivétel nélkül büszke vagyok.

- Kik azok, akik az edzői filozófiájára a legnagyobb hatással voltak?

- Két nevet kell megemlítenem. Az egyik elindítóm, Tóth József tanár úr, akivel nagyon sokáig tartottuk a kapcsolatot, figyelemmel kísérte az eredményeinket. A másik személy Németh Pál szombathelyi dobóedző, akit dobópápának neveznek, nem érdemtelenül. Mellette nőttem fel, neki köszönhetem, hogy kalapácsvető-edző lettem. A versenyeken mindig ott voltam Pali bácsi mellett, figyeltem, mit mond, milyen tanácsokkal látja el a tanítványait. Sokat tanultam tőle, és, ami nagyon fontos, soha nem volt féltékeny, üdvözölte, amikor a pápaiak is bekapcsolódtak a versenyekbe, az első országos bajnoki címünkhöz is ő gratulált legelőször.

- Kiss Gergő és Szalai Benjámin mellett Orbán Éva olimpikonunk is önnél kezdte pályafutását.

- Így van, Orbán Éva eleinte futószámokban is indult, később találtuk meg számára a kalapácsvetést, ami jó választásnak bizonyult, hiszen alig 15 évesen kevéssel maradt le az ifjúsági világbajnoki döntőről. Aztán 2000-ben a VEDAC-hoz igazolt, tanult az Egyesült Államokban, és nem mellékesen három olimpián is részt vehetett.

- Ha már az átigazolásokat említette: hogyan éli meg, hogy a felnőttsikereket már nem az ön iránymutatása mellett érik el ezek
a versenyzők? Hiszen egy bizonyos kor után kirepülnek .

- Ez az élet rendje. Nem lehet elmarasztalni valakit azért, mert a fejlődés érdekében jobb körülmények között szeretne készülni. Sokáig nem szokott ez foglalkoztatni, talán csak egy napig. Ezután újra elkezdem látogatni az iskolákat, addig fel nem fedezett tehetségek után kutatva. Kiből lehet jó versenyző? Valójában bárkiből, ez csak hozzáállás kérdése. Mindig azt mondom, szeretném azt a versenyzőt a kezeim között tar-tani, aki az eredményeket jobban akarja nálam. Sajnos nem sok ilyennel találkoztam eddig. Remélem, sokan lesznek még, akik megcáfol-
nak majd.