Aki hazatérhetett a pokolból

A dermesztő hidegből összesen 60 ezer hiányosan felruházott és felszerelt katona tudott csak hazatérni. Ezek között a menekült katonák között volt a bódéi Nigó Károly is aki lefagyott lábaival nagyon nehezen tudott már járni, így egy idő után lemaradt menekülő társaitól. Keserves útján utolérte egy lovas szán, ami zsúfolásig tele volt menekülő katonákkal. Nigó Károly megállította a szánt, szeretett volna ő is feljutni a menekültek közé, de úgy tűnt, nem tudnak neki helyet adni.

Akkor elővette hátizsákját, kinyitotta és a benne lévő élelmiszert felajánlotta cserébe azért, hogy próbáljanak helyet szorítani számára. Ilyen áron jutott el a lovas szánon egy elsősegélyt nyújtó helyre, ahonnan sebesültként szállították tovább egy Magyarországi kórházba, ahol elkezdték gyógykezelését. Itt, a kórházban többi sebesült társával együtt felidézték az átélt borzalmakat (ezt Nigó Károly versben is megörökítette).

Ebédosztás csajkákba a keleti fronton. Élelmiszert ajánlott cserébe azért, hogy legyen helye a szánon
Fotó: Fortepan

A hazai kórházi kezelés után állapota javult, és további pihenésre hazakerült családjához. Egészségi állapota lassan helyre jött, ami azt eredményezte, hogy újból behívták katonának. Egy élelmiszert elosztó csapathoz került, és 1944 decemberében, a karácsonyi ünnepek alatt Németországba vezényelték, ugyancsak élelmiszert szállító alakulathoz. Egy alkalommal katonatársával lovas kocsin szállították az élelmiszert a kijelölt helyre, amikor két SS-katona útjukat állta, hogy megszerezzék a szállítmányt. Nigó Károly ezt a rablási szándékot meg akarta akadályozni, ezért az egyik német katona fegyvert rántott és több lövéssel hasba lőtte.

Nigó Károly ismét kórházba került, és három hónapos kórházi kezelés után egy lágerbe szállították. Itt lassacskán kezdte visszanyerni erejét és megkísérelte a szökést, ami csak második alkalommal lett sikeres. Így jutott el a magyar határállomásig. Ott először egy tehervonatra próbált felszállni, de abban megakadályozták. Szerencséjére az állomáson teljesített szolgálatot egy ajkai ismerőse, és miután kölcsönösen felismerték egymást, ő igazította el, hogy melyik vonatra szálljon. Végre újra itthon volt, és hamarosan megérkezett a tósokberéndi állomásra, ahol leszállt. Első útja a templomba vezetett, s miután hálát adott Istenének a szerencsés életben maradásért, hazatért családjához Bódéra. Köztiszteletben álló ember volt, ő volt a település borbélya.

Poór Andrásné, Ajka

Nigó Károly: A Don-kanyarban

A Don-kanyarban arat a halál,

De arcvonalunk büszkén, bátran áll.

Védjük a vallást, védjük a hazát,

Elrebegünk néha egy-egy imát,

Mert itt az élet szurony és golyó,

A Don-kanyarban hulldogál a hó.

Puskáink csövét belepi a dér,

A fehér havon piroslik a vér.

Csupa rom van ott, a házak helyén,

Megfagy a könny az emberek szemén.

Olyan itt minden, mint egy jégkohó.

A Don-kanyarban hulldogál a hó.

Géppuskák torka ropogva zenél,

Robban a gránát, törik az acél.

Vérző testeken lángol a pokol,

Nincs irgalom és kegyelem sehol,

lángol a part és lángol a folyó,

A Don-kanyarban hulldogál a hó.

Tűrjük a poklot, tűrjük a fagyot,

Álljuk a harcot, a vad rohamot.

Szent hadak útján győztesen megyünk,

Szebb jövő álmát hordja fegyverünk.

Mert pusztul, lángol a gyilkos bitó,

A Don-kanyarban hulldogál a hó.

Don-kanyar, 1942. október