Sport

2017.01.11. 16:20

Edzőt váltotta Zalakomár

Zalakomár - Öt sikeres év után átalakul a szakmai vezetés Zalakomárban. A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában szereplő Flexibil-Top Zalakomárnál Mutter Attila edzőt a sokáig Somogy megyében dolgozó Horváth Gábor váltja a felnőtt csapat kispadján.

Kerkai Attila

- Mutter Attilának szakmailag nagyon sokat köszönhet a zalakomári foci, nehéz döntést kellett hoznunk - tudtuk meg Tóth-Pajor Szabolcs szakosztályvezetőtől. - Nagyon jó kapcsolatunk van Attilával, de mindkét fél úgy látta - mindenféle sérelem nélkül -, hogy valamiféle változás szükséges ahhoz, hogy Zalakomár előbbre lépjen. Mutter Attila irányításával a megyei II.-ben egy bronz-, két ezüstérem után egy bajnoki címet szerzett a gárda, valamint a Zala megyei kupadöntő mellett még az országos Magyar Kupa főtáblára is felkerültünk. Talán ebből az őszi kettős terhelésből is rosszul jöttünk ki. A nyáron nem akartuk felforgatni a csapatot, ami egy feljutó együttes esetében ilyenkor bevált szokás. A téli időszakban játékost igazolni nem egyszerű, de úgy éreztük változtatni kell. Új impulzus kell a játékosoknak, s szeretnénk, ha a csapat bent maradna az első osztályban. Mutter Attila jó szakember, az utánpótlás-nevelés jó úton jár Zalakomárban. A jövőben szeretnénk, ha a fiatalok fejlődését továbbra is segítené, de erről még folynak a tárgyalások.

Tóth-Pajor Szabolcs tájékoztatása szerint a felnőtt csapat élére Horváth Gábor áll, aki az elmúlt években többek között Kéthelyen és Balatonkeresztúron dolgozott. Két Somogy megyei I. osztályú bajnoki cím mellett több érmet szerzett csapataival és NB-s játékos múlttal is rendelkezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!