Gazdaság

2017.01.16. 11:27

Íme Vas megye 15 legdrágább háza – Mutatjuk, mennyibe kerülnek

A megye 15 legdrágább ingatlana közül hat, kastély. Kettőt közülük féláron kínálnak, van, ahol több mint 300 millió forint az árengedmény, de mutatunk egy szombathelyi luxusházat is.

Budai Dávid

Valamivel több mint négy hónappal ezelőtt térképeztük fel a megye legdrágább ingatlanjait. Akkor a piacvezető egy egymilliárdos büki ház volt, amit azóta úgy tűnik, eladtak, mindenesetre nem akadtunk a nyomára. Az eltelt időben a piac sokat változott, de azért jó pár olyan épületre is bukkantunk, amely rendíthetetlenül tartja magát hosszú hónapok óta az ingatlanhirdetési portálokon. Több ingatlaniroda hirdetéseit átböngésztük, és kirostáltuk közülük a legdrágább 15-öt. Ezúttal a telkek, bányák, üzemek mind áthullottak a szitán, most csak lakóingatlanokra vadásztunk. Ez pedig azt jelenti, hogy 100 millió forinttal a zsebében innen bizony nem tud választani.

Ahhoz, hogy valaki a jelenleg elérhető legdrágább 15 vasi ingatlan közül választhasson, legalább "rongyos" 150 millióra van szüksége. Ezért viszont már kastélyt is vehet. Nem is akármilyet, a kemenessömjéni Berzsenyi-kastélyt. Igaz, annak idején nem Dániel koptatta a padlót – hiszen a kastély halála után 69 évvel épült –, hanem Berzsenyi Jenő orvos, országgyűlési képviselő. 150 millió forint tulajdonképpen aprópénz a kastélyért, hiszen árulták korábban az épületet 375 millió 843 ezer forintért is. A csaknem 226 millió forintos árengedmény kihagyhatatlannak tűnik, főleg ha tudjuk, a kastélyhoz 6,5 hektár erdő és szántó is tartozik.

150 millió forintért vehetünk persze mást is. Például egy másik kastélyt Csepregen. A 24 szobás épület mellé ráadásnak adnak még egy villát is, a föld alatt megbújó termálvízről már nem is beszélve - megjegyezzük, az az előző kastélynál is adott. Vas megyében már csak így van: le kell fúrni és ott a termálvíz. Miután mindkét kastélyt egyforma áron vehetjük meg, nem akarunk vesztest hirdetni a 15-ös rangsorban, ezért mindegyik épület a 15-ös sorszámmal büszkélkedhet listánkon.

Amennyiben nem szeret sokat takarítani, tart a szellemektől vagy nem szereti az ódon falakat, viszont szereti a vendégeket, csapjon hozzá 5 milliót a 150 milliójához és vegyen egy panziót, szobákkal, apartmanokkal, miegymással Sárváron. 158 vagy 160 millióért ugyanezt Kőszegen is megteheti, az ár csak attól függ, éppen hol nézi a házat. A nyolcszobás villa természetesen medencét és szaunát is rejt magában.

Ugyancsak Kőszegen bukkantunk egy 1700-as években felújított lakóházra. Az épület nagyon eladó, mivel legalább öt helyen hirdetik jó ideje és 160 milliótól 176 millióig terjed az ára, attól függően, hogy a jó sors melyik ingatlanos oldalra vezeti kezünket.

Aki viszont belefásult a világ zajába, annak azt tanácsoljuk, vegyen tanyát. 180 millióért lehet elvárása az embernek, márpedig egy 40 ezer négyzetméteres telken már igazán rohangálhatnak a kecskék. Az egykori malom most hatszobás vendégházat foglal magában, van lovarda, istálló, lómosó, orvosi szoba.

Plusz tízmillióért az osztrák határ mellé is költözhetünk. A 190 milliós cáki házban az elvárható luxus mellett fűtött, feszített víztükrű medence és halastó is található, amelyben kövér 50-60 centiméteres halak úszkálnak ingyen, minden külön ellenszolgáltatás nélkül, pusztán a tulajdonos örömére.

Megértjük azonban, ha inkább a megyeszékhelyre költözne. Mit szólna egy 2014-ben épült luxusvillához? A 414 négyzetméteres ház egy 1700 négyzetméteres telken terül el, amelyben geotermikus fűtéssel, napkollektorokkal és grafitos hőszigeteléssel tudunk a költségeken faragni. Erre szükség is lesz, mivel a ház luxus wellness részlegestül, medencéstül 225 millió forintba kerül, ezzel pedig a kilencedik a sorban.

Van azonban, akit kimondottan taszít a luxus. Kényelmetlenül érzi magát, mint egy frakkba öltöztetett bulldog. Tévedés azt hinni, hogy sok pénzből csak luxus vásárolható. 237 millióért vehetünk egy 24 lakásos apartmant, szinte ingyen van, igaz egyelőre csak a falak állnak, meg a tető van kész, de legalább kibontakozhat az új tulajdonos ízlése.

Van aztán újabb kastély immáron 250 millióért, birtokokkal, halastóval, ahogy illik. És ha már halastó, vegyen mindjárt egy kilenchektáros horgásztavat, középen szigettel, rajta házzal, Sárvár mellet. 260 millió forint kell hozzá.

270 millióért aztán ismét egy kastélyba botlottunk, ezúttal Szombathelyen, ahogyan írják: „A rejtelmes kalandokat rejtő, sokfolyosós, csigalépcsős, tornyos kastély, kiváló lehetőségeket rejt magában. A 18 szoba világos, tágas, régi idők hangulatát árasztja."

290 millióért már Szentgotthárd belvárosában is vehetünk házat. Elsőre talán soknak tűnik, de ne feledje, csak a télikert 170 négyzetméteres és mintegy bónuszként egy százfős étterem is az öné lehet.

Egy egészen kicsivel többért, egészen pontosan: 379 millió 730 ezerért barokk kastélyba is beruházhat, amely Kőszegen, egy hatalmas birtok közepén helyezkedik el. Igaz ezt a kastélyt 630 millióért is árulják, már elé régóta. Szeptemberben így írtunk róla: „Kőszegen egykoron tisztek gyógyultak ott, ahol most ön regenerálódhat potom 630 millió forintért, vagy 2 millió euróért, ha így önnek kényelmesebb." Mindehhez most sem tudunk hozzátenni, az épület továbbra is eladó, csak önre vár, most ráadásul annyit spórolhat, hogy a megmaradt pénzből még két olcsóbb kastélyt vehet.

395 millióért pedig egy szombathelyi luxusingatlant árulnak már szintén jó ideje, hiszen szeptemberben is írtunk róla. Értehetetlen miért nem kell senkinek a ház, amikor – ahogyan írják: „a csodálatos medence, az extrákkal felszerelt, rendezett udvar kitűnő pihenési lehetőséget biztosít a ház lakóinak. A házban télikert és nyitott tetőterasz is fokozza az élvezeti hatást. Az alsó szinten jakuzzi és konditerem áll rendelkezésre a mozgásra vágyóknak". Igaz a gépek, mint kiderül: nem maradnak, marad viszont egy számtalan lehetőséget magában rejtő tároló: „A házhoz tartozó kerti tároló számos lehetőséggel bír, különböző dolgok tárolására."

Az első, a legeslegdrágább a sorban, hát persze, hogy egy újabb kastély, ezúttal Hegyfaluban. Az épület Hefele Menyhért tervei alapján készült az 1790-es években, és főleg akkor tudjuk ajánlani, ha szereti a mamutfenyőket és szeretné elmondani magáról, hogy ott él, ahol egykor a szombathelyi püspök nyaralt. Az egészen pontosan 462 millió 105 ezer forintért kínált épületből, ha ügyes, azt a 105 ezer forintot simán lealkudja, ne habozzon hát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!