Sport

2017.01.22. 19:39

Hat góllal már lehet nyerni

Székesfehérvár - A középszakasz második fordulójában az életben maradásért korcsolyázott jégre a Fehérvár AV19 jégkorong csapata.

Ferencz Balázs

„Ha elhiszed, hogy győztes vagy, senki nem állíthat meg!" - üzenték a Volán legvérmesebb szurkolói a játékosoknak, bár többen akadtak, akik vélhetően már feladták a rájátszásért folytatott küzdelmet. Szerencsére csak a drukkerek közül - kevesebben voltak a csarnokban a Villach SV ellen, mint általában -, a jégen szerepet kapók, nagy lendülettel ugrottak neki az alsóház éllovasának.

A veronai buszbalesetben elhunytak emlékének adózott a csarnok a találkozó előtt, majd sikerült átvészelni egy emberhátrányt a mérkőzés elején. A Villach az 5. percben tesztelte Rajnát, két perccel később pedig Owens passza után Manavian tüzelt, a sérült portást, Roy-t helyettesítő Herzog kesztyűjében halt el a korong. Szirányi helyezett lövése után a ketrec bal oldalánál tolta ki a pakkot a botossal a kapus.

A fiatal Reisz ütközött nagyokat, keményebben hokizott a Volán, majd Sárpátki harcolt meg egy korongért, Vas ütőjéről Kóger elé került, aki egy igazítás után fonákkal nem sokkal emelt a keresztvas fölé. Nagy érdeklődés övezte az első hazai emberelőnyt, de nem sikerült élni a fórral. A negyedik sor elképesztő intenzitással hokizott, beszorította az osztrákokat, de Vernace, majd Vincze lövését is védte Herzog.

Aztán a 15. percben már megadta magát, Maylan robogott el a bal szélen, középre adott, ahol Sofron érkezett, s a kapu bal oldalába lőtt, 1-0. Jó volt látni az Ördögöket, mentek, mint a meszes, s a fifika sem hiányzott a játékból. A 17. percben Andrew Sarauer az alapvonal mögül pattintotta a korongot a szöget zárni próbáló Herzog hátára úgy, hogy az a kapuba pottyant, 2-0. A trükköt Kóger Dániel is megirigyelte, s ugyanígy tett néhány másodperc múlva, Herzog érthetően nem volt boldog, 0-3.

A harmad utolsó percében magasbot miatt ült a büntetőpadon Sofron, amikor egy kapu mögül visszatett pakkot Miha Verlic lőtt kapásból Rajna kapujába, 3-1.

A középső periódusban már sokkal koncentráltabb játékot produkált a Villach, így az első percekben főként Rajna élt át kellemetlen perceket. De a kapus azért áll a kapu előtt, hogy védjen, s ezt a magyar portás megtette. Egyébként Herzog sem unatkozhatott, az osztrák ketrec is többször veszélyben forgott. Bosszantó volt az emberelőnyöket rendre elpuskázza a Volán, fordított helyzetben pedig gólt kap: újra Verlic találata zárta a játékrészt, 2-3.

A villachi zárkózás nem szabott gátat a fehérváriak lendületének. Alig másfél perce terelték a korongot a harmadik harmadban, amikor Erdély Csanád talált egy lendületes támadás végén a kapuba, 4-2. A találkozó 50. percében is Erdély volt a főszereplő. Ügyesen cikázott a ketrec elé, elfektette Herzogot is, majd az üres kapuba kanalazott, 5-2.

Videó: Molnár Artúr

Parádézott a Volán ezen a mérkőzésen, magas hőfokon izzott a csapat, akarták a sikert a srácok, s még úgy is jobb volt az alsóházat vezető Villachnál, hogy az emberelőnyökkel még mindig hadilábon áll. Aztán a végére fórból is betaláltak a hazaiak, Drew Schiestel a kékvonalról bombázott a hálóba, 6-2. Megtört a jég, sok gólt lőtt a csapat, s nyert is.

Fehérvár AV19-EC Villach SV 6-2 (3-1, 0-1, 3-0)

Székesfehérvár, 2653 néző. Vezette: Smetana, Siegel.

Fehérvár: Rajna - Schiestel 1(ee), Vernace (1), Kóger 1, Vas J. (1), Sárpátki - Owens, Manavian (1), Erdély 2 (1), Sarauer 1, Bodo (2) - Szirányi, Sagert, Sofron 1, Maylan (1), Beauregard - Orbán A., Szabó D., B. Orban, Reisz, Vincze. Vezetőedző: Benoit Laporte.

Villach: Herzog - Wehrs, Schlacher, Urbas (2), Locke (1), Verlic 2(mindkettő ee) - Labrecque, Mühlstein, Latendresse, McGrath, Johner - Bacher, Kreuter, Kromp, Hunter, Petrik - Leiler, Platzer, Nageler. Vezetőedző: Greg Holst.

Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Kapuralövések: 38-32

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!