Lóerő

2017.01.30. 08:07

A szocautósok összegyűltek - akik még megélik a pöfögést

Székesfehérvár – A szocialista érából a 21. századba átpöfögő, sokak számára azonban még ma is sokat jelentő autókból rendeztek kiállítást vasárnap a murvás parkolóban.

S. Töttő Rita

„Kerekszemű kis Trabant,/ Beleülni nagy kaland,/ Kék volt, mint a nyári ég,/ Rég volt az már, nagyon rég!” – amikor Bartos Erika megírta ezt a kedves gyermekverset, nem is gondolta, mekkora derültséget okoz majd egy jeges január végi vasárnap délutánon Székesfehérváron az elszavalása épp egy olyan égszínkék trabi mellett, amilyenről a vers is szól. Pedig így történt, az elmúlt vasárnapon a fehérvári murvás parkolóban találkoztak a Szocgear mozgalom Budapestről érkezett tagjai, többek közt Oldal Ferenc, Gönczy bálint, Forrási Róbert és Erdős László, akik a megyeszékhely legszebben csillogó wartburgjának tulajdonosával, Nyikos Zoltánnal karöltve rendeztek ad hoc autó kiállítást szeretett járműveikből. Ezek között a járgányok között tűnt fel a versben is megénekelt kék trabi, amely a lovasberényi Krencz István és felesége, Alexandra második, de szívének oly kedves autója. Kisfiúk, a még baba István is ennek a motorháztetejére csücsült egy pillanatra a fotónk kedvéért.

A szocialista érából a 21. századba átpöfögő kedvencek, ladák, wartburgok, trabantok - és egy mercedes - hozták vissza az emlékeket sokak számára: „Elvitt minket bárhova,/ Debrecenből Sopronba./ Hogyha leállt, megtoltuk,/ Trabantunkkal szaladtunk ” – merthogy a már említett gyermekvers a részletekről sem feledkezett meg De, hozzá kell tenni, hogy a Szocgear tagjai számára ezek az autók nem holmi dísztárgyak:

- Ez egy életérzés - mondja Oldal Ferenc, aki saját bevallása szerint 18 éves múlt – elég régen. A ’79-es születésű fiatalembernek és barátainak ezek az autók nem divatkellékek, számukra ezek a járgányok a hétköznapok hősei. Ők ezzel járnak minden nap, noha, teszik hozzá, mindannyiuknak van „mai” autója is. „Amivel már meglehet jelenni” – mondjuk nevetve, persze nem gondolva komolyan a dolgot. - Mi éljük ezt – szögezik le, de ezt már komolyan.

- Annyit „karikázunk”, annyi helyre járunk, hogy úgy gondoltuk, ezeket az élményeket mindenkivel meg kell osztani, akiket érdekel – teszi hozzá Erdős László, ahogy azt is: rengeteg veterán vagy régi autós ismerősük van, találkozókra járnak. És mindenhol nagy sikernek örvend a megjelenésük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!