Életmód

2017.02.09. 15:15

Nem csodabogarak - Sajátos képzés a diszlexiás, szakmát tanuló diákoknak

Sajátos módszerekkel oktatja másfél évtizede a balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola és Kollégium a részképesség-zavaros diákokat, akiknek gondot okoz az olvasás, a számolás vagy éppen az írás.

Mátételki András

Ebben a tanévben végez az utolsó diszlexiás diákokból álló gimnáziumi osztály. Ugyanakkor a múlt év őszétől - megőrizve a speciális képzés hagyományait - a szakgimnáziumban és a szakközépiskolában integrált osztályokban tanítják a tanulási nehézségekkel küzdő diákokat.

- Az 1990-es évek végén az iskola vezetése - az országban elsőként - csak diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulókból álló gimnáziumi osztályt indított - mondja Kissné Bocskay Zsuzsanna igazgatóhelyettes, aki 24 éve tanít itt. - Meixner Ildikó módszerét "tanultuk meg" jó néhányan az akkori tantestületből, élünkön Kertayné Kőrösi Zsuzsával, aki azóta a terület szakértője lett. A Meixner-módszer az általános iskola alsósaira íródott, de nekünk 14-18 évesekkel kellett foglalkozni. Mély vízbe ugrottunk, a mai napig is komoly kihívást jelent számunkra. Még ennyi év után sem teljes a módszertani anyag, ami segítséget nyújt ehhez a sajátos oktatáshoz. Így aztán egymás tapasztalataiból, ötleteiből merítünk. Nekünk korántsem csak a tananyagot kell átadni, hanem foglalkoznunk kell a fiatalok lelkével is. Ettől szép és egyúttal nehéz a munkánk.

Kissné Bocskay Zsuzsanna 24 éve tanít a fűzfői Öveges iskolában
Fotó: Mátételki András

Amikor 15 éve híre ment a fűzfőiek speciális oktatásának, megrohamozták a szülők az iskolát, azóta is az egész országból érkeznek jelentkezők. Már a második évben párhuzamos osztályt kellett indítaniuk. A kollégiumi kihasználtsággal nem volt gondjuk - jelenleg 143 fiúnak és 40 lánynak nyújt otthont a létesítmény. A nyolc évtizedes múltú Övegesben ebben a tanévben 528 diák tanul, közülük 193-an diszlexiásak, 41-en beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdenek.

- A részképesség-zavaros gyerekekkel leghatásosabban az általános iskola alsó osztályaiban lehet foglalkozni. A középiskolában már nehezebb a fejlesztés. Ők azok, akiket az általános iskolában a hátsó padokba ültettek, hogy ne zavarják a többieket lassúságukkal, tanulmányi hiányosságaikkal. Hozzánk ezek a visszahúzódó, zárkózott, "sündisznóállású" vagy hiperaktív diákok jönnek. A gátlásaikat oldjuk, ha szembesítjük őket azzal, hogy sokaknak hasonló itt a gondjuk, nem csodabogarak, nem lógnak ki a sorból. Nekik az sem könnyű, hogy kikerültek a családból, ami biztonságot, segítséget nyújtott nekik. Tudni kell a diszlexiás gyerekekről, hogy a szülők sokszor együtt tanulnak velük. Jellemzően az édesanyák felolvassák nekik a feladatokat, olvasmányokat, együtt értelmezik a szövegeket. Nos, aki kollégiumba kerül, az elveszti ezt a támaszt, amit nekünk kell pótolni. A gimnazistákkal csak apró lépésenként, lassú ütemben lehet haladni a tananyagban, ami egyéni bánásmódot is jelent. A "diszes" osztályok általában hármas átlagot érnek el az érettséginél, ami jó teljesítménynek számít, ha tudjuk, honnan indultak ezek a diákok. Sokan sikeresen tovább tanulnak a technikusi osztályainkban, hogy szakmai végzettséggel a zsebükben lépjenek ki a munka világába. Az sem ritka, hogy közülük főiskolát, egyetemet végeztek, volt, akiből angoltanár lett. Közismert, hogy a világhírű szobrász, Rodin, valamint a relativitás atyjaként számon tartott Einstein is olvasászavarral küszködött.

Ehhez a gondolathoz tette hozzá az igazgatóhelyettes, hogy ő a zseniális elméjű gróf Széchenyi Istvánra szokott hivatkozni, akinek Béla fiához szóló intelmei így hangzanak: "...6-7 esztendős koromban a legnagyobb fáradsággal sem tudtak megtanítani még olvasni sem... Nagyon nehezen tanultam, nem értettem meg semmit; tulajdonképpen igen rossz diák voltam."

- Amikor profiltisztítás történt az oktatásban 2014-ben, fel kellett adnunk ezt fajta a gimnáziumi képzést. Akkor úgy gondoltuk, hogy nem engedjük el az ilyen fiataloknak a kezét a szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzésben sem. Ez kezdődött el tavaly ősszel. Ennek lényege, hogy vegyes osztályokat indítunk, ahol a diszlexiások aránya egyharmad a csoporton belül. Mivel ők már nincsenek olyan zárt burokban, mint voltak a gimnazisták, így még nagyobb felelősséggel kell velük foglalkoznunk. Amikor a diák felvételizik, magával hozza a szakértői bizottság véleményét, amelyben leírják, milyen típusú részképesség- zavara van. Nekünk ez a "kotta" segít abban, hogy személyre szabott legyen a képzésünk. Például, aki nehezen nyílik meg a közösség előtt, gátlásos, azt addig nem hívjuk ki a táblához felelni, míg nem jelentkezik magától. Akinek gondja van az olvasással, nyilván nem szerepeltetjük a többiek előtt, nehogy megszégyenüljön. A "diszeseknek" a matematikát és a magyar nyelvet csoportban oktatjuk, így jobban tudunk igazodni az ő tempójukhoz. Türelemre van szükség a haladáshoz, ami megéri, hiszen idővel behozzák a lemaradást. Nagyon fontos, hogy a szülők is segítségünkre legyenek, biztassák, támogassák csemetéjüket, mert csak közösen érhetünk el sikert.

A lelki problémákat gyorsan fel kell oldanunk, mielőtt elmélyedne a rossz érzés a kamaszokban, teszi hozzá Kissné, aki a diszlexiás munkacsoport vezetője is. Ma már négy fejlesztő pedagógust is magunk között tudhatunk, folytatja, akik nem korrepetálnak, hanem a tanulás módszerét adják át, egyéni foglalkozásokat vezetnek. Esetenként lelki támaszt is jelentenek a tanulóknak. Hetente két napra pszichológus is bekapcsolódik a speciális felkészítést igénylő tanulók mindennapjaiba.

- Tavaly nyáron először négy napon át készítettük fel a gyengébb tanulókat a javítóvizsgára, sikerrel. A szakgimnáziumba járóknak már annyival nehezebb, hogy kötelező érettségizniük a szakmai tantárgyakból is. Megszűnt a matematikából való felmentésük, ami nehéz feladat elé állít jó néhány fiatalt. És persze bennünket is, éppen ezért időről időre tanfolyamokon képezzük tovább magunkat, hogy felkészült, továbbtanulást igénylő diákokat bocsássunk ki az intézményünkből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!