Gazdaság

2017.02.20. 22:25

A nemzedékváltás kihívásai

Budapest, Úrhida - A fiatal gazdák hétvégi konferenciájának fókuszában az agrárpolitikai aktualitások mellett a mezőgazdaságban is kihívásként jelentkező nemzedékváltás szerepelt.

V. Varga József

Az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége pénteken tartotta éves szakmai konferenciáját a fővárosban. A rendezvény fókuszában az agrárpolitikai aktualitások mellett a mezőgazdaságban is kihívásként jelentkező nemzedékváltás szerepelt - mondta el lapunknak Mikula Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke, aki egyebek közt Úrhidán gazdatábort működtet és Aba városának önkormányzati képviselője.

A nemzedékváltás a versenyképességet és a gazdaságfejlesztést is befolyásoló kérdés. Ez adta az aktualitását Varga Mihály miniszter meghívásának, és a konferencián elmondott nyitó előadásának.

A gazdatanoncok vidéki kalandját a traktoros-tréning vezette be tavaly az úrhidai gazdatáborban Fotó: archív

A mezőgazdasági szektorban is kiemelt figyelmet kell fordítani a fiatal, megfelelő szakmai felkészültséggel és vállalkozó kedvvel rendelkező termelőkre - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A mezőgazdaság területén az egyik legnagyobb feladat a fiatal gazdálkodók számának emelése. Elsősorban a fiatal gazdálkodóktól várható el, hogy korszerű, innovatív ismereteikre, az együttműködés iránti nyitottságukra alapozva életképes, hosszútávon fenntartható gazdaságot hozzanak létre.

A konferencia első panelje az agrártámogatások aktualitásaival foglalkozott. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes-államtitkára elmondta: a 2015-ben bevezetett támogatási rendszer elemei között szerepel a fiatal gazdálkodóknak juttatott forrás, 8,34 millió euró összeggel. A támogatás igénybevételére legfeljebb 2020-ig, 5 éven keresztül jogosult minden olyan 40 évnél fiatalabb termelő, aki 2015-ben kezdett mezőgazdasági tevékenységbe, vagy gazdaságát az első támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre.

Mikula Lajos, az Agrya ügyvezető elnöke kiemelte: örvendetes, hogy az elmúlt húsz év alatt tendenciaszerűen megjelentek és erősödnek a többgenerációs gazdálkodói családok Fotó: V. Varga József

Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az agrár-vidékfejlesztési államtitkárság eddig 52 pályázatot hirdetett meg mintegy 1126 milliárd forint támogatási összeggel. Március 31-éig további 14 pályázatot írnak ki 84,2 milliárd forint értékben.

A konferencia délutánja a nemzedékváltás témája köré épült. A panelbeszélgetés előadói több oldalról mutatták be azt a folyamatot, amelynek a végén az utódok, a fiatalok vehetik át egy-egy vállalkozás, gazdaság irányítását.

Mikula Lajos (Agrya) kifejtette: a kilencvenes évek elején indult családi gazdálkodói réteg mostanra jutott abba az életkorba, amikor természetes módon felmerül a gazdaságok átadása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!