Életmód

2017.02.20. 14:50

Így tudod betartani egész évben a fogadalmaidat

Akik csak fogadkoznak ahelyett, hogy célokat tűznének ki, soha nem érnek révbe - hívta fel a figyelmet Nagy Erika oktatási szakértő.

Penk Tímea

Az újévi fogadalmak lassan elmaradnak, pedig még csak néhány hét telt el az évből. Nagy Erika szerint azonban nem kell új évnek kezdődnie ahhoz, hogy összeszedjük a vágyainkat és megtervezzük a céljainkat.

- Bármelyik nap elkezdhetnél úgy élni, ahogy szeretnél. A célkitűzés azért fontos, mert nem elég kigondolnod valamit, hiszen az még csak álmodozás. Rövid- és hosszútávú célokra egyaránt szükséged lesz, mindkét típusból össze kell szedned jó néhányat - mondta a szakértő. Elmagyarázta, hogy a célkitűzésnek nagyon gyakorlatias oka van: minél több apró tervet valósítunk meg és húzhatunk ki a listánkról, annál motiváltabbak leszünk, amikor a komolyabb célok következnek.

- Ha motivált vagy, a határidőket pedig becsületesen tartod, akkor sikered lesz. Tervek és elképzelések nélkül azonban olyan helyekre jutsz az életben, ahol nem feltétlen érzed jól magad. Ha nem is hiszel teljesen az előre tervezésben, mert inkább vagy a spontán események híve, elképzeléseid mindig legyenek arról, mit és hogyan szeretnél elérni az elkövetkezendő időszakban - hangsúlyozta Nagy Erika, majd kiemelte a minél pontosabb megfogalmazások fontosságát.

A szakember szerint arra is ügyelni kell, hogy pozitívan határozzuk meg a céljainkat, kerülve a negatív, és homályosan jövőbeli kifejezéseket, például a „nem leszek lusta” típusú mondatokat teljesen irtsuk ki a szótárunkból. Rossz cél például az is, hogy „idén többet sportolok”, helyette azt kell eldönteni, hogy „minden héten legalább háromszor sportolok”. Rossz cél az is, hogy „megtanulok spanyolul”, mert el kell dönteni, hogy mikorra és milyen szintre akarunk eljutni.

Nagy Erika szerint célokat megvalósítani felemelő, motiváló érzés. Egyáltalán nem szégyen „elbukni” egy célban, a szégyen az, ha csak úgy hagyjuk elúszni és lemondunk a terveinkről, vágyainkról és álmainkról.

 

Így tűzz ki célokat:

1. Szabj magadnak határidőt! Ha el akarod érni a céljaidat, mindenképp határozz meg egy határidőt, amihez tartod is magad! Ne hagyj mindent az utolsó pillanatra, mert pillanatok alatt elszáll az összes motivációd!

2. Legyen egy terved! Vagy valami stratégiaszerűséged, amire az év bármelyik napján támaszkodhatsz, ha szükséged van rá. Nem kell napra pontosan meghatároznod mindent, de nagyvonalakban mindenképp.

3. Írj le mindent! Mielőtt azt gondolnád, felesleges leírnod a céljaid, hiszen ott vannak a fejedben, és nem felejted őket, fogj egy papírt, csinálj egy listát magadnak. A szó elszáll, az írás megmarad, ezt tudjuk. Az a varázslatos az írásban, hogy megerősíti az elhatározásod.

4. Legyél konkrét! Akár rövid, akár hosszú távú célokat tűzöl magad elé, mindig pontosan határozd meg, amit el szeretnél érni! A leírtakat később módosíthatod, nem kőbe vésett parancsok, de konkretizáld!

5. Vond le a tanulságot! Ha előző évről maradtak olyan terveid, amiket nem sikerült elérned, mindenképp vezesd le, miért nem jött össze valami korábban. Nem szégyen, ha újra megpróbálod, sőt, talán most van itt az ideje, hogy elérd, amit szerettél volna tavaly.

+1 Évtervező: a célok leírása kiemelt fontosságú. Bármilyen füzetbe leírhatod a 2017-es terveidet, de innen letölthető egy ingyenes segédlet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!