Gazdaság

2017.05.07. 12:00

A tanulás hatalmáról és öröméről, a kutatási kihívásokról szólt az elnök

Kishantos - Amennyiben a növekedés határait és a fenntarthatóság kívánalmait nem korlátnak és fenyegetésnek tekintjük, hanem iránymutatásnak egy jobb világ felé, akkor még időben tudunk cselekedni - hangzott el Kishantoson.

V. Varga József

Meggyőződésünk, hogy a jövő biztonsága, az emberhez méltó élet csak a szabadságra és a demokráciára épülő egészséges társadalomban lehetséges - hangsúlyozta előadásában Szigeti Tóth János szociológus, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke. És bizony, a demokrácia tanulható, sőt, nem lehetséges demokrácia a szükséges szemlélet és képességek nélkül.

A Mezőföld Népfőiskola Azonnal hagyjuk abba! című sorozatának hetedik rendezvényén folytatódott a műhelybeszélgetés-sorozat a fenntarthatóságról. Szigeti Tóth János két hónapja megkezdett Demokráciatanulás a fenntartható fejlődésért című előadásának második részével lépett hallgatósága elé.

Szigeti Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke és Mihályfi Márta, főtitkár Fotó: A szerző

A professzor egyebek között részletesen szólt az Európai Felnőttképzési Szövetség, Kiáltvány a 21. századi felnőttkori tanulásért című dokumentumáról, a tanulás hatalmáról és öröméről, a kimutatható jelentős demokrácia deficitről, valamint a demokratikus kultúra kompetenciáiról. A feldolgozás célja nemcsak az európai szakmai irányultság megismerése, hanem - a korábbi népfőiskolai gyakorlathoz híven - a nemzetközi és a hazai helyzet szembesítése. Az összevetés alapján pedig, a magyar sajátosságoknak megfelelően, ajánlások közzététele a felnőttkori tanulás területén.

Amint elhangzott: a tematikus vitaanyagokat a szakemberek az alábbi témákban dolgozták ki: aktív állampolgárság és demokratikus részvétel; az egyéni életvezetésre vonatkozó jártasságok; társadalmi kohézió, méltányosság és egyenlőség; migráció és demográfiai változások; fenntarthatóság; foglalkoztatás és digitalizáció; felnőttképzés és európai politikák.

A Magyar Népfőiskolai Társaság társult a felnőttkori tanulás 2017-es európai évéhez - tette hozzá Szigeti Tóth.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!