Életmód

2017.05.10. 14:20

Négylábú társak a túrázásban

VESZPRÉM - Az áprilisra kitűzött időpont helyett a rossz idő miatt csak két héttel később, a hétvégén került sor a Föld napja, Kutyával a Bakonyba elnevezésű teljesítménytúrára.

Jákói Bernadett

A túra útvonala Kislőd központjából az Országos Kéktúra útvonalán haladt az úrkúti Őskarsztig. A 120 regisztrált induló közül 81-en hozták el négylábú kedvenceiket is, de lehetett egyedül és családdal, baráti közösségekkel is megtenni a 15 kilométeres távot.

Az időjárás most kedvezett, az eső nyomai mindenütt fürdési lehetőséget biztosítottak a kutyusoknak. Az öt ellenőrzőponton jutalomfalat és víz várta a vidáman csahosokat. A résztvevők kitűzőt, a kutyák pedig névre szóló emléklapot kaptak.

A Föld napi túrán a gazdik mellett a négylábúaké volt a főszerep
Fotó: Jákói Bernadett

- Egy ilyen jellegű túrát három hónappal előbb engedélyeztetni kell a járási kormányhivatal környezetvédelmi főosztályán. Mivel a program az eredetileg kitűzött napon a rossz idő miatt elmaradt, az időpont-módosítást is be kellett nyújtani. Mivel a VERGA Zrt. területén haladt a túra, már egy hónappal a megvalósítás előtt jelentkeztünk a tervezett útvonal térképével együtt.

Ezt nagyon fontos megtenni a jelenleg a térségben zajló katonai gyakorlatok miatt. Amennyiben ez nonprofit tevékenység, az erdészet nem kér regisztrációs díjat. Civil szervezetként a VMTSZ intézte az engedélykéréseket.

A rendezés Ajka Sportváros Nonprofit KFT. és az Ajkai Kórház SE szervezésében valósult meg - tájékoztatott Mag Éva, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!