Hírek

2017.05.17. 13:18

A látványos rész most jön: kezdődnek a milliárdos beruházások Fejérben

Látványos szakaszukhoz érkeznek a TOP pályázatok. A településeken heteken belül megkezdődik a nyertes beruházások kivitelezése.

B. Kiss László

A 2014 és 2020 közötti időszakban összesen 12 ezer milliárd forintra rúg az a pályázati összeg, amelyet hazánkban uniós forrásból, a kormány társfinanszírozásával kiosztanak. A pénz 60 százalékának a gazdaságfejlesztést – ezen belül például a versenyképesség javítását, vagy a munkanélküliség csökkentését – kell szolgálnia. Ezt Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai források felhasználásáért felelős államtitkára mondta el Székesfehérváron, ahol a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programmal – a TOP-pal kapcsolatos – a megyeházán megrendezett információs napot nyitotta meg.

Az államtitkár kiemelte, hogy fontos változás a korábbi, 2007 és 2013 közötti időszakhoz képest, hogy az uniós pályázati pénzeket a helyi igények figyelembe vételével használják föl. Erre jó példa a TOP, melynek keretében 1300 milliárd forint – a források mintegy 10 százaléka – talál gazdára. Ezen összegből 36 milliárd jut Fejér megye kisebb településeinek, 18,6 milliárd Fehérvárnak és 9,6 milliárd Dunaújvárosnak.

A pályáztatással kapcsolatban két újdonságot emelt ki Rákossy Balázs. Az első, hogy míg korábban az uniós pénzből megvalósuló projektek utófinanszírozásúak voltak, addig most a településeknek – előleg címén – a teljes összeget átutalják a beruházás megkezdése előtt. A nyertes projektek engedélyezése pedig kiemelt eljárásrendben történik, azaz rövidebb idő alatt és egyszerűbben – mondta el az államtitkár.

Telt ház előtt zajlott a megyeházán a TOP pályázatokkal kapcsolatos információs nap

Oláh Gábor, az NGM helyettes államtitkára az információs nap alkalmával tartott fehérvári sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a TOP forrásokért megyén belül versenyeznek az önkormányzatok, ami előny a gyengébben fejlett régiók települései számára. A cél az, hogy a támogatott beruházások még az idén 60-66 százalékos készültségi fokig jussanak, jövő év végére pedig teljesen készüljenek el.

Varga Gábor országgyűlési képviselő, Fejér megye fejlesztési biztosa a sajtótájékoztatón példaértékűnek nevezte azt a széleskörű együttműködést, ami a települések TOP pályázatainak előkészítése során megvalósult.

Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke történelminek nevezte ezeket a napokat. Mint utalt rá, 2010-et megelőzően a cél az ezer esztendős megyerendszer megszüntetése volt. Ezzel szemben most a megye 36 milliárd fejlesztési pénz fölött diszponál. Ezen összegből eddig egyébként 18 milliárdot ítéltek oda, s a megye településeinek 70 százaléka már nyertesnek mondhatja magát. Májusban újabb 24 települési projektről – 3,4 milliárd TOP forrásról – születik döntés, az első támogatási szerződéseket pedig június 2-án, a megyeházán írják alá – mondta el a sajtótájékoztatón Molnár Krisztián.

Mi garantálja azt, hogy az uniós források hatvan százalékát ténylegesen gazdaságfejlesztésre fordítják? Vannak ugyanis olyanok, akik ez ügyben szkeptikusak – tudakolta lapunk munkatársa az államtitkártól. Rákossy Balázs válaszából kitűnt, hogy ezt a szempontot már a pályázatok kiírásánál figyelembe vették. A gazdaságfejlesztés egyébként – szélesebb értelemben – magában foglalja a potenciál erősítését is, amit adott esetben egy iparterülethez vezető út megépítése, vagy az anyák munkába állását lehetővé tevő óvoda fejlesztése is jelenthet – magyarázta az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!