Bulvár

2017.05.22. 18:35

Vízkövesedő mosott ruhák? Csapvízként egészséges, a mosásnál viszont "éhesebb"

SZÉKESFEHÉRVÁR Egyik fehérvári olvasónk kereste meg lapunkat azzal, hogy a mosás után kemények maradnak a ruhái, azokból vízkövet ráz ki.

Szanyi-Nagy Judit

- A mosás után arra lettem figyelmes, hogy a ruháim kemények maradnak, és amikor megszáradnak, vízkövet rázok ki belőlük - meséli a Budai úton lakó olvasónk, aki igyekezett minden lehetséges problémát kizárni: - A boltban azt javasolták, próbáljak ki másféle mosószert, mosóport. Megtettem, nem használt. Még a mosógépemet is megnézettem egy szerelővel, pedig új, jótállásos. Ő is megállapította, hogy a géppel nincsen semmi baj - mondja olvasónk, majd kiemeli: háromféle vízlágyító sem oldotta meg a problémát.

Azt nem tudni, hogy a környéken másnál is előfordult-e ilyen gond; olvasónk azt emelte ki, hogy a víz keménységére már többen panaszkodtak. Vízköves ruhákról bejelentés a Fejérvíz Zrt.-hez sem érkezett. - Székesfehérváron karsztvizet szolgáltatunk. Ez a karsztvíz adottságainál fogva kemény , mivel a víz oldott állapotban sok kalcium- és magnéziumsót tartalmaz. Csapvízként fogyasztva előnyös, azonban a mosásnál több mosópor kell hozzá, mint a lágy vizekbe; esetleg vízlágyító használata szükséges. A lényeg: az elegendő mennyiségű mosópornál vagy vízlágyítónál a víz keménysége eltűnik, és nincs is minek kiválnia - válaszolja Zsebők Lajos, a Fejérvíz Zrt. sajtószóvivője, majd hozzáteszi: - Ha a mosópor nem jó minőségű, esetleg még túl is adagolták, akkor az a textil szálai közé tud ülni, amely száradás után ottmaradhat, sőt, akár ki is rázható. Gyanítjuk, ilyenről lehet szó olvasójuk esetében is, mert panaszához hasonló kifogással még nem találkoztunk.

A vizet vízkő kiválása ellen kezelik, ennek köszönhetően a bojlereket és a melegített vizes rendszereket jóformán nem is kell vízkőteleníteni. - A kemény víz Székesfehérváron, és sok más helyen természeti adottság. Mi, szolgáltatóként, a tudomány mai állása szerint a leírtakat tehetjük a vízkő ellen - mondja a sajtószóvivő.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!