Gazdaság

2017.05.22. 18:40

A régióban nálunk a legmagasabbak a béreket terhelő elvonások

A keresetek emelkedésének márciusi gyorsulása nem okozott meglepetést az elemzők körében, akik megerősítették, hogy a növekedés egész évben kitart.

FMH-információ

A KSH friss jelentése szerint a márciusi átlagkereset 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 12,2 százalékos volt a növekedés. A béremelkedés tovább gyorsult a februári 10,4, illetve 10,3 százalékosról. A versenyszférában 11,6, a költségvetési szerveknél 14,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset márciusban a közfoglalkoztatottak nélkül.

Virovácz Péter, az egyik bank vezető elemzője az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a bérek márciusi növekedése még a várakozásokat is jelentősen felülmúlta. A béremelkedésben markáns szerepet játszik a minimálbérek 15, illetve 25 százalékos év eleji emelése.

Németh Dávid, egy másik pénzintézet vezető elemzője szerint a jelentős bérnövekedéssel számolni lehetett a minimálbér és a garantált bérminimum idei jelentős emelése miatt, szerepet játszik ebben az is, hogy az egyre több szektorban tapasztalható munkaerőhiány miatt a cégek emelték a fizetéseket.

Azt is elmondta, hogy az idei első negyedévben a reálkeresetek, tehát a nettó fizetések inflációval korrigált értéke 8,2 százalékkal nőtt.
Az idén összességében pedig 8 százalékos emelkedés várható, ami a lakossági fogyasztást, ezen belül a kiskereskedelmet és a szolgáltatások piacát élénkítheti.

Fontosnak tartotta kitérni arra is, hogy a költségvetési szektor létszáma jelentősen csökkent, ami feltehetően a nyugdíjazásokkal magyarázható. Ám még így is 800 ezer felett van a létszám a költségvetési szektorban, ami nagyon magas érték.

Ürmössy Gergely, egy harmadik bank vezető makrogazdasági elemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy
az erősödő belső keresletnek az infláció további gyorsulása lesz a következménye, és az átlagos áremelkedés üteme 3,5 százalék lehet 2018-ban. A bérnövekedés üteme több tényező együttesének köszönhetően érte el első negyedévi lendületét: a munkaerőpiac feszesedésének következtében már tavaly elindult egy tempós béremelkedés, majd azt követően a minimálbér 15, illetve a garantált szakmai bérminimum 25 százalékos emelése már csak olaj volt a tűzre, hogy a bérdinamika tempója még magasabb fokozatba kapcsoljon. Idén a bérnövekedés éves átlagban meghaladhatja a 10 százalékot, míg az átlagos infláció elérheti a 2,5 százalékot, így reálértelemben 7-8 százalék közötti keresetnövekedés lehet idén.

Horváth András, egy negyedik bank elemzőjének várakozása szerint az idén 12,6 százalékkal nőhetnek a bérek a bérmegállapodás, valamint az egyre fokozottabb bérverseny miatt, így a várt 2,3 százalékos infláció mellett 10 százalékot meghaladó reálbérnövekedés lehet 2017-ben.

Regionális összehasonlításban a magyar bérek egyébként továbbra is a középmezőny végén tartózkodnak.

Ahol viszont ennél is jelentősebb a magyar bérek lemaradása, az a bruttó béreket terhelő munkavállalói elvonások szintje, amiben szinte Európa legvégén áll Magyarország. Nálunk a nettó bérek a bruttó bérek 66,5 százalékát teszik ki, míg a munkavállaló terheinek levonása után Romániában a bruttó bérek 71,9 százaléka, Szlovákiában 76,3, Horvátországban 74,5, Lengyelországban 71,1, Csehországban pedig a 75,9 százaléka marad a munkavállalóknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!