Gazdaság

2017.05.23. 20:10

Rogán: "Abszolút indokolt a háromsávúsítás"

SZÉKESFEHÉRVÁR Az M7-esről kérdezte lapunk Rogán Antalt, a miniszterelnök kabinetfőnökét, aki a Nemzeti Konzultáció keretében látogatott kedden Fehérvárra.

B. Kiss László

Rekordot döntött a Nemzeti Konzultációban való részvétel, mivel keddig 1 millió 623 ezren vettek részt benne, és nyilvánítottak véleményt az országot érintő fontos kérdésekben - mondta el a Hiemer-ház dísztermében a népes hallgatóság előtt Rogán Antal. A fórumot megelőzően lapunk meginterjúvolta a kormányfő miniszteri rangban levő kabinetfőnökét, aki elmondta: nem tud egyértelmű támogatást ígérni a város önkormányzatának, amely azt kérte: a déli elkerülő út megépüléséig ne legyen fizetős az M7-es fehérvári szakasza. Mégpedig azért nem, mert egységes szabályozás van érvényben. Rogán Antal ugyanakkor abszolút indokoltnak nevezte az M7-es, a Balaton felé vezető oldalának a háromsávúsítását. Előbb azonban valamennyi sztrádának el kell érni az országhatárt, ami 2020-ig várhatóan megtörténik - tette hozzá. Ugyancsak kedden a Nemzeti Konzultáció keretében Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára Mórra látogatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!