Gazdaság

2017.05.31. 10:31

A fejlődés, újítás útjai - kulcs a helyi vállalkozó kezében

Székesfehérvár - Az újítás, fejlődés alapja a stratégiai gondolkodás – hangzott el a kreatív lehetőségekről, finanszírozásról, innováció menedzsmentről szóló konferencián.

S. Töttő Rita

- Nem csak a megyei, de nemzetközi viszonylatban is jellemző, hogy legtöbbször hiányzik az a stratégiai gondolkodás, amely az innováció tekintetében is szükséges: azaz hogy meg tudja fogalmazni egy cég, milyen fejlesztési irányai vannak, mit szeretne elérni, milyen irányban szeretne fejlődni. Ha ezek a célkitűzések megvannak, tudja hozzárendelni a megfelelő erőforrásokat. Ez az innováció menedzsment lényege – árulta el a Fejér Megyei Hírlap kérdésére Kész Ákos Tamás, innovációs tanácsadó az „Itt az ideje innovatívnak lenni!” című szerdai nyílt konferencián a Gazdaság Házában, melyet a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál működő, helyi szakemberekből álló Innovációs Fórum szervezett.

A megnyitón is elhangzott: az innováció valami olyan dolog, amiről mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá. Pedig - mondta beszédében Radetzky Jenő, a kamara elnöke -, ez a fogalom széleskörűen értelmezendő és sok mindenre vonatkozik. Ebben nyújt segítséget az Innovációs Fórum. Kész Ákos Tamás így próbálta meg körülírni az innováció lényegét: mindig valami olyan új dolognak a bevezetése, kitalálása – nem feltétlenül termékeladás vagy szolgáltatás, lehet ez folyamatfejlesztés vagy egy üzleti modell megváltoztatása -, ami addig nem használt módszereket alkalmaz.

A rendezvényen három témát dolgoztak fel: a vállalati kreativitást, az innováció menedzsmentet és a finanszírozást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!