Kultúra

2017.06.06. 17:23

A térség pedagógusait, „lámpásait” ünnepelték

Letenye - „Élen állsz és messze látszol, sose feledd: példa vagy!” Nagy Lászlót idézte Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója kedden, a járási pedagógusnapon.

Horváth-Balogh Attila

Az eseményre a letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola tornatermében került sor, ahol elsőként a konferanszié szerepét betöltő Mikóné Farkas Ildikó, az önkormányzat humán bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket.

Majd Somogyi András, a házigazda határ menti város alpolgármestere lépett a mikrofonhoz és tolmácsolta a sérülése miatt távollévő Farkas Szilárd polgármester jókívánságait és kiemelte: az oktatás, nevelés közös munka, ahol a társadalom, az önkormányzat, a pedagógus és a szülő csak együttműködve tudja betölteni feladatát.


Musits Ferencné nyugalmazott pedagógusnak Somogyi András alpolgármester adta át az elismerést

Fotó: Szakony Attila

Köszöntötte a pedagógusokat Iványi László, a Dél-Zala Murahíd Többcélú Társulás elnöke is, aki azt emelte ki, hogy fontosnak tartja a települések összefogását a térségi pedagógusnap megszervezése és lebonyolítása kapcsán, mely példaértékű lehet más ügyekben is.

Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója pedig arról beszélt: az elmúlt évek kormányzati intézkedései, például az életpályamodell, a bérfejlesztés, melyek hatására tavaly 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma.

Az ünnepségen adták át a letenyei önkormányzat által alapított, A tanító öröksége díjat, amit ezúttal Musits Ferencné vehetett át Somogyi Andrástól. Itt kapta volna meg aranydiplomáját a bánokszentgyörgyi iskolából nyugalomba vonult Busa Ferenc is, aki betegsége miatt később veheti át a félévszázados szolgálatért járó dokumentumot.

Az ünnepi műsorban felléptek a helyi Hóvirág Óvoda ovisai, az általános iskola és az alapfokú művészeti iskola diákjai, növendékei és a térségben élő nemzetiségeket képviselve a tótszerdahelyi Zrínyi Katarina Horvát Általános Iskola horvát ének- és tánckarának, illetve tamburazenekarának tagjai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!