|

Lassan érkeznek az orosz robotrepülőgépek az indiai Kilo-kra

A Zvezdocska illetékeseinek szerdai bejelentése szerint az elkövetkező 5 év folyamán lezárásra kerül az a folyamat, melyre Moszkva elvileg még 2001-ben bólintott rá. Ez pedig nem más, mint az indiai Kilo-k, azaz a Sindhughosh-osztály egységeinek 3M-54 Klub robotrepülőgépekkel történő felfegyverzése.

Az 1986 – 2000 között hadrendbe állított 10 Project 877EKM változatú Kilo közül az elsőnek átadott, a tavaly januárban teherhajóval ütköző INS Sindhughosh (S55) az indiai tengeralattjárók közül elsőként már korábban alkalmassá lett téve a felszíni célpontok leküzdésére kifejlesztett 3M-54E Klub-bal. Hovatovább egy 2006 júliusában bejelentett döntés értelmében a Sindhughosh-osztály összesen 6 egysége alkalmassá lesz téve a 3M-54 Klub szárazföldi célpontok támadására alkalmas változatának, a 3M-14E-nek is a célba juttatására. Ennek értelmében a Zvezdocska által wellness-kezelésben részesített INS Sindhuvijay (S62) is fel lett készítve a Klub ezen változatának használatára. Igaz, hogy India az átadás előtti, 2007 szeptembere és novembere során végzett 6 teszt mindegyikének sikertelensége miatt (állítólag több tesztben is kilométerekkel trafált mellé a Klub) teljesen érthetően megtagadta az S62 átvételét. A INS Sindhuvijay újabb, India által is sikeresnek elfogadott tesztek után 2008 augusztusában indulhatott vissza Indiába.

Az INS Sindhuvijay orosz földön

Az INS Sindhuvijay orosz földön ,

Mindenesetre ez nem azt jelenti, hogy a NATO berkekben SS-N-27-ként is ismert Klub-okkal minden rendben lenne az indiai tengeralattjárókon. Érdekességképpen megjegyezzük, hogy egy 2008 januári, indiai sajtóértesülések szerint az indiai haditengerészet állítólag az INS Sindhughosh esetében a 3M-14E 4 tesztben 50%-os sikerességi rátát produkáló teljesítményét elfogadhatónak ítélte meg. Szintén akkori források szerint az indiai haditengerészet a Klub-jaik felszíni célpontok elleni változatát is érintő problémák elsődleges forrásának a Sindhughosh-osztály giroszkópjait jelölte meg, melyeket francia rendszerrel terveztek leváltani.

Akárhogy is, az orosz hajógyárak eddig összesen az indiai Kilo-k közül immáron 6 egységet újítottak fel. Kettőt a szent-pétervári Admiralty Shipyard, míg további négyet a Zvezdocska. Korábban India a fennmaradó négy egység – elvileg az INS Sindhudhvaj (S56), INS Sindhukirti (S61), INS Sindhurakshak (S63) és az INS Sindhushastra (S65) – felújítását saját maga tervezte megvalósítani, de úgy tűnik az INS Sindhukirti (S61) igen-igen húzódó és csak várhatóan 2011-re befejeződő hazai felújítása keresztbe tett ennek az elképzelésnek, hiszen a Zvezdocska szintén szerdai nyilatkozata alapján készül az INS Sindhurakshak (S63) várhatóan még 2010-ben megkezdődő felújítására…

Az INS Sindhurakshak Mumbai kikötőjében

Az INS Sindhurakshak Mumbai kikötőjében ,

Mindenesetre az aktuális információk Klub bevethetőségét biztosító rendszerek telepítése Indiában zajlik majd az INS Sindhuratna (S59), INS Sindhuraj (S57), INS Sindhushastra (S65) és az INS Sindhuvir (S58) esetében.