Sport

2017.06.08. 17:10

Roncsderbi a Szabadidőközpontban

Vasárnap a Szabadidőközpontban folytatódik az országos roncsderbibajnokság. Természetesen ott lesznek a mezőnyben a szombathelyi és a rumi pilóták.

Tóth Gábor

Vasárnap Szombathelyen folytatódik az országos roncsderbibajnokság, az idei második futamnak – a hagyományoknak megfelelően – a Szabadidőközpont ad otthont. A rendezvény 8 órakor a nevezéssel, a gépátvétellel kezdődik, 10 órától bonyolítják le az időmérőket, az első futam 13 óra körül rajtol, az eredményhirdetés 18 órakor lesz. Természetesen indulnak a két vasi klub, a házigazda Auto- Crash Szombathely SE és az Autó Sport Klub Rum pilótái, autói is – a szombathelyiek 600- as, míg a rumiak 200-as rajtszámokkal versenyeznek.

– Úgy 70–80 autóra számítunk, és mivel egy járművet több pilóta is használhat, körülbelül száz nevezővel kalkulálunk, ami igazán szép létszám – jelezte a szervező Auto-Crash Szombathely SE vezetője, Pintér Endre . – A Szabadidőközpont kultikus helyszíne a roncsderbinek. Minőségi a pálya, a nagy létszámú közönség mindig kiváló hangulatot teremt, gördülékeny a szervezés – a versenyzők szeretnek Szombathelyre járni, a nézők is mindig elégedetten távoznak. Most is igyekszünk jó házigazdái lenni a rendezvénynek. Az idei első, rábatöttösi versenyen szép vasi eredmények születtek. Bízom benne, hogy a Szabadidőközpontban is sok szombathelyi, rumi éremnek tapsolhatnak a nézők. Számításaim szerint a két vasi klub körülbel 30 autót állít rajthoz. Kiegészítő programokkal, különféle játékokkal, látványosságokkal is várjuk a közönséget – és természetesen benzingőzzel, hamisítatlan roncsderbis hangulattal!

Rábatöttös, 1. futam, vasi érmesek, szuperfutam: 1. Németh Frigyes, 2. Kovács Szabolcs, 3. Komálovics Balázs (mind Szombathely). Széria nagy: 1. Németh Frigyes, 2. Pék Ferenc (mindkettő Szombathely). Széria közép: 1. Berta Norbert, 2. Hamza Gábor (mindkettő Szombathely) Széria kicsi: 1. Korándi Balázs, 2. Mórocz Patrícia (mindkettő Szombathely). Lada: 1. Suborits Péter, 2. Barbarics Benjamin (mindkettő Rum). Női: 2. Dancs Gertrúd, 2. Berta Dorina (mindkettő Szombathely). Trabant ifi: 1. László Dániel, 2. Suborits Zsófia (mindkettő Rum). Ütközéses: 2. Berta Norbert (Szombathely), 3. Suborits Regina (Rum).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!