Gazdaság

2017.06.09. 16:17

Kötelező lesz az írásos szerződés a meggy hazai értékesítésénél is

Meggyet illetően nagyhatalom vagyunk. Egy móri termelő szerint azonban jókora a lemaradásunk.

B. Kiss László

A napokban már kapható a korai hazai meggy a piacokon, üzletekben. Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője, idén pedig – a májusi lengyelországi fagyok miatt – még nagyobb szerepe lesz hazánknak az európai fogyasztók ellátásában. Az utóbbi években itthon is egyre népszerűbb a frisspiaci meggy – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Hazánkban mintegy 14-15 ezer hektáron termesztenek meggyet, az éves meggytermés évjárati hatásoktól függően 60-90 ezer tonna között ingadozik. A NAK által tavaly végzett felmérés szerint a legnagyobb területen Érdi bőtermő, Újfehértói fürtös, Debreceni bőtermő és Kántorjánosi fajtákat termesztenek. A belföldi meggyfogyasztás 15 ezer tonnára tehető. Az elmúlt néhány évben erősödött a frisspiaci fogyasztás, ám továbbra is a meggybefőtt a legkedveltebb a vásárlók körében.

Magyarország az Európai Unió (EU) egyik meghatározó meggytermelője, Lengyelország után a második helyen áll. A Magyarországon megtermelt meggy minősége kiváló, ezért keresett a külpiacokon. A hazai meggy jelentős része, körülbelül 80 százaléka exportra kerül. A kivitelből a friss meggy 20-25 ezer tonnával, a meggybefőtt 38-45 ezer tonnával, a fagyasztott meggy 4-6 ezer tonnával részesedik. Legjelentősebb célpiacunk Németország. Az uniós meggybefőtt-kereskedelemben Magyarország vezető szerepet tölt be, az ellátás 44 százalékát adva.

Az idei tavasz nem volt problémamentes hazánkban a meggy szempontjából sem, a termőterületek egy részét érintették a tavaszi, virágzáskori fagyok. A fagyok foltszerű megjelenése miatt a terméskiesés mértéke 20 százalék körüli lehet majd. Legnagyobb konkurensünk, Lengyelország meggytermelői számára a tavasz nagyon kedvezőtlen időjárást hozott, május 9-10-én kemény fagyok érték az éppen virágzásban lévő állományokat. A becslések szerint a lengyel kiesés mértéke akkora is lehet (akár 70-75 százalék), hogy idén először hazánk a meggy termésmennyiségét tekintve átveheti első helyet az EU-ban.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a egy, a napokban rendezett tanácskozásán, amelynek témája a hazai cseresznye- és meggytermésztés volt, hangsúlyozta: a meggy a második legfontosabb gyümölcskultúránk az alma mögött, de a cseresznye is igen közkedvelt a magyar fogyasztók körében.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének rendezvényén az államtitkár arról is beszámolt, hogy a meggy termőterülete hazánkban mintegy 13 ezer hektár, éves termésmennyisége az elmúlt 10 évben az 50 és a 85 ezer tonna között ingadozott.

Kezdődik a meggy szezonja. A meggy a második legfontosabb gyümölcskultúránk az alma mögött

Mint mondta, a 2017. évi termés valamivel az átlagos alatt lesz, 55-60 ezer tonna várható. Az áprilisi éjszakai fagyok, valamint a virágzást hátráltató hűvös, szeles időjárás az előzetesen várt rekordmennyiségű termésnél komoly károkat okoztak. Hozzátette: A későbbi érésű fajtáknál a fagyok miatt jóval gyengébb termésre számíthatnak a gazdák, ugyanakkor jó, illetve nagyon jó a termés az Érdi bőtermő esetében.

Az agrárállamtitkár ismertette: a 2017. évi „az élelmiszerlánccal kapcsolatos egyes törvények módosításáról” szóló, kihirdetés előtt álló törvényjavaslat a meggyágazat számára fontos újítást tartalmaz, ugyanis bevezeti a friss meggy Magyarországon történő értékesítésére irányuló szerződés írásba foglalásának kötelezettségét.

A képet árnyalják a Vécsei Béla által mondottak, A móri férfi családja közel 200 hektáron termeszt meggyet.

– Magyarország 30-40 éve tényleg valódi nagyhatalomnak számított a meggytermesztés tekintetében. Mára azonban vészesen lemaradtunk mind a korszerű technológiákat, mint a fajtakutatást illetően. Ha ez így megy tovább 10-15 év múlva „bezárhatjuk a boltot” – fogalmaz a móri szakember. Vécsei Béla szerint az is ellentmondásos helyzetet szülhet, hogy az idén nálunk teremhet a legtöbb meggy, tekintettel arra, hogy a feldolgozó üzemekben igen jelentős készletek állnak raktáron még múlt évi meggybefőttből is. A gyümölcs legfőbb exportpiaca Németország, ott azonban tudatosan alulpozicionálják a magyar meggyet, A mienk nem kerülhet egy üveggel többe 99 eurócentnél, és az alsó polcra rakják, míg a fentebb levő polcokon levő meggybefőttért minimum két eurót kérnek – meséli Vécsei Béla, aki szerint olyan kormányzati politikára lenne szükség, amely az EU-n kívüli exportot szubvencionálja, és akkor futhatnának utánunk a németek...

Horvátországban olyan amerikai kombájnnal szedik a csonthéjasokat, amilyennel hazánkban még nem találkozott – mondta el a móri agrárszakember, aki szerint Lengyelországban pedig mintegy ezer függetlenített gyümölcskutató dolgozik az új fajták nemesítésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!