Lóerő

2017.06.12. 18:30

Nem ilyen hétvégéről álmodtak - Mindkét megyei versenyzőnek korai véget ért a Székesfehérvár Rallye

SZÉKESFEHÉRVÁR - Az Országos Rallye Bajnokság hétvégi fehérvári futamát nagyon várták a megyei versenyzők, de végül nagyot kellett csalódniuk.

Szupkai Gábor

Ifj. Fogarasi Attila és navigátora, Toloczkó Péter kis túlzással erre a futamra készül egész évben. Tavaly sikerült abszolút kategóriában az élen végezniük Rallye2-ben, ezt szerették volna megismételni. A hétvége viszont közel sem sikerült álomszerűen.

- Sajnos csak két gyorsaságin tudtunk végigmenni. Az első szakasz legelején rögtön tönkrement az átbeszélő, úgyhogy a navigátorom csak mutogatott, én pedig fejből próbáltam hozzátenni, amire emlékeztem, de még így is sikerült abszolút második idővel lejönni. A velegi gyorson az átbeszélő továbbra sem működött, hiába cseréltünk elemet. Szerencsére ez annyira hazai szakasz, hogy ez sem hátráltatott. Ellenben a miskolci versenyen tönkrement lengéscsillapítóval voltunk kénytelenek nekivágni a hétvégének, ez pedig pokollá tette az életünket. Balos kanyarokban piszok nehezen fordult az autó, emiatt sikerült árokba hajtanunk, de még így is a második helyen álltunk az abszolútban két gyorsasági után. Aztán sajnos szétnyílt a váltóház, elfolyt az olaj, kénytelenek voltunk feladni. Most megfogadtam, hogy addig nem indulok sehol, amíg nincs meg az új lengéscsillapító. Ez elméletileg augusztus első hétvégéjére, a Baranya Kupára meglesz, a váltót pedig megoldjuk magunk - mondta ifj. Fogarasi Attila.

Simon Nikolett nem a megszokott pilóta mellett töltötte a hétvégét, ami neki is túl rövidre sikerült.

- A harmadik gyorsaságit még sikerült befejeznünk, de már sérült autóval. Ezen a szakaszon van egy jobb kanyar, amire emlékszem gyermekkoromból, hogy itt sok autó pórul járt. Most személyesen is megtapasztaltam ezt, négy kerékkel csúsztunk az árokba. Szerencsére ki tudtunk jönni, de nem volt kettes és hármas sebességi fokozat, és a fékpedál is beesett, mint kiderült, a toronycsapágy kiszakadt a helyéről. Nem tudtunk továbbmenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!