Kultúra

2017.06.19. 11:26

A búcsúzó nyolcadikosok előadása Cecén

Cece – A Cecei Általános Iskolában nagy hagyománya van a végzős diákok búcsúelőadásának.

Szanyi-Nagy Judit

Erre a búcsúelőadásra nagy izgalommal készülnek a diákok, pedagógusok és szülők egyaránt, hiszen a jelmezek, a díszletek beszerzése, kialakítása közös munka. Mi, pedagógusok, azon izgulunk, hogy mindenki egészséges legyen, tudja a szerepét, és legyen ideje a sok próba során a tanulmányaira is koncentrálni, hiszen szeptembertől már egy másik intézményben folytatják a fiatal „színészpalánták” mindennapjaikat – meséli Szabóné Várady Katalin igazgatóhelyettes, majd hozzáteszi: – Az idei tanévben egy humoros, a bukást megelőző órával nyitottak a nyolcadikosok, ahol furcsábbnál furcsább feletekkel támasztották alá, hogy a bukás elkerülése aktuális feladat számukra.

Furcsa feleletekkel mutatták be, hogyan lehet elkerülni a bukást Fotó: Cecei Általános Iskola

A búcsúelőadásban Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát idézték meg a diákok: – Fiatalos lendülettel és szövegekkel adták elő a két szerelmes, Rómeó és Júlia, valamint családjaik viszontagságos történetét, sok tánccal és gyönyörű „nyelvezettel” – értékel az igazgatóhelyettes. Ezt követően egy prezentáció segítségével mutatták be babafotóikat és tablóképeiket a búcsúzók.

Fiatalos lendület és fiatalos szövegek domináltak a Shakespeare-előadásban Fotó: Cecei Általános Iskola

– Szeretnénk köszönetet mondani a nyolcadik évfolyamos diákoknak, hogy ilyen szépen felkészültek a záró előadásukra. Köszönjük kollégáinknak, Ráczné Pincési Julianna és Ferenczi Roland osztályfőnököknek a sok-sok munkát és türelmet, Tornócziné Bondor Csilla tanárnőnek a támogatást a dalokban, Borosné Asbóth Ilona tanárnőnek a táncok segítését, valamint Nyikosné Domján Marika néninek, aki nyugdíjasként is segítette a bemutató sikerességét.

A diákok sokat készültek az előadásra Fotó: Cecei Általános Iskola

A közös munka eredménye lett ez a szép előadás, melyet Killer Jánosné, Zója segítségével rögzítettünk az utókor számára, neki is köszönjük a munkáját – emeli ki Szabóné Várady Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!