Sport

2017.06.19. 18:15

Az elit versenyzők mellett az amatőr sportolókat is várják

DUNAÚJVÁROS Igazi triatlonos hétvégével köszönt be a "Sportjúlius". Az immáron hagyományosnak mondható Aquarius Triatlon előtt egy, a hazai és a nemzetközi mezőny elitversenyzőket is felvonultató szupersprint verseny is csábítja a sportág szerelmeseit és a szurkolókat. A nevezések már szépen pörögnek.

Szabó Szabolcs

- Ami a július 2-án, vasárnap jelentkező Aquarius Triatlont illeti, ez lesz sorszám szerint a 4. versenyünk az alsó Duna-parton. Évről évre arra törekedünk, hogy a versenyzők számára - legyenek ők úgymond amatőrök vagy profik - egyre jobb és jobb körülményeket biztosítsunk, így javulhat az ő teljesítményük is, és egy újabb kiváló sportélménnyel is gazdagodhatnak. A hazai triatlontársadalom úgy érzem, már megismerte a versenyt, ennek megfelelően jó ütemben érkeznek a nevezések is. Lassan betelik a keretszám, tehát minden érdeklődőt arra biztatunk, hogy ne várjon az e hét vasárnapi határidőig. Jelezze bátran, hogy részt kíván venni a seregszemlén. A klasszikus Ironman féltáv mellett egyéniben egy negyedtávos versenyt is indítunk, hogy a sportággal még csak ismerkedők, vagy a rövidebb távokat kedvelők is bekapcsolódhassanak. Július 2-án pedig ismét lesz egy önálló félmaraton futóversenyünk is, amellyel a városban és a térségben élő futókat kívánjuk megszólítani - mondta el lapunknak Makai Gábor a versenyt szervező Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület elnöke.

A szervező DTSE elnöke Makai Gábor, és a triatlonos hétvége fővédnöke, Kovács Judit, aki a DVG Zrt. igazgatósági tagja, lapunk szerkesztőségében beszélt a verseny előkészületeiről Fotó: Zsedrovits Enikő

- A város számára fontos, hogy teret és lehetőséget adjon az értékes, több száz versenyzőt és szurkolót megmozgató közösségi sportrendezvényeknek. Az alsó Duna-part kiváló helyszínül szolgál e sportághoz. Fontos az is, hogy neves és elismert versenyzők is rajthoz állnak majd szombaton és vasárnap is, jó hírét viszik Dunaújvárosnak - tette hozzá Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja, aki egyben a verseny fővédnöke is.

A triatlon kedvelői duplán is várhatják július első hét végéjét, hiszen már szombaton egy roppant izgalmas és látványos nemzetközi szupersprint verseny vezeti fel a vasárnapi erőpróbát.

Lendületben az alsó Duna-parton - tavaly is több százan álltak rajthoz Fotó: Ady Géza

A környező országokban (is) megforduló TriBest TriFest széria elitversenyének egyik állomása lesz Dunaújváros július 1-jén. A már említett szupersprint mezőnyében kizárólag elit kategóriás triatlonosok állnak majd rajthoz. A kiírás szerint három körben indulnak a versenyzők, körönként kieséses alapon kell teljesíteniük 200 méter úszást, 6 kilométer kerékpározást és zárásként 1,2 kilométer futást. A versenyhez a pályát a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület szervezőcsapata biztosítja, ám az eseményt a Magyar Triatlon Szövetség szervezi.

A más nemzetközi elitversenyekhez hasonlóan, a ranglistapontok mellett pénzdíjért is küzdenek majd a sportolók, a szupersprint összdíjazása 1 millió forint.

A visszaszámlálás tehát már megkezdődött, 10 nap és kezdődik a dunaújvárosi triatlonvíkend.



 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!